
- Magyar Nemzet
- szent lászló kórház
szent lászló kórház

A Hír TV adományoz a kórháznak
Fontosnak érezzük, hogy a válságon nyerészkedő és/vagy a jövőjükért rettegő médiumokkal szemben emberséget mutassunk – áll közleményükben.

Diákcsíny
Mégiscsak micsoda dolog, hogy a megfigyelésre behozott fertőzött beteg, ahelyett, hogy hálát rebegne az életéért küzdő orvosoknak, a kórház ülőgarnitúráival hajigálja meg a személyzetet.
Hazatérhettek a kórházi karanténba került diákok
Diagnosztizálták az ötödik koronavírus-fertőzöttet hazánkban
Belügyminisztérium: Helyeket szabadítanak fel a Szent László-kórházban
A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteken úgy döntött, hogy a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László-telephelyén azonnal meg kell kezdeni a felszabadítható betegellátó kapacitá
Már a Szent László Kórházban vizsgálják a holland férfit
Virológusok országa
A felkészülés első lépéseként tiltsuk meg, hogy mindenki szabadon makoghasson a vírusokról. Mindjárt beljebb leszünk egy lépéssel.

Négyre emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
Diagnosztizálták a negyedik koronavírusos fertőzöttet Magyarországon – jelentették be a koronavirus.gov.hu oldalon csütörtökön késő este.
Tizenöten kerültek ma karanténba a Szent László Kórházban
Fontos híreink
Lázár János: Ha háború lesz, az rossz lesz minden fideszesnek, minden tiszásnak és minden magyarnak + videó

Flea megzenésítette, milyen egy feje tetejére állt világban élni

Felrobbant egy idős asszony háza Pannonhalmán, megrázó képeken az épület romjai + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Kezdenek elszivárogni a tiszások, Magyar Péterék ezért kamuprofilokkal támadják a ellenzéki kispártokat
Még a Cseh Katalin-féle Humanistákat is veszélyesnek tartják.

Bokros Lajos szerint nonszensz, hogy van 13. havi nyugdíj, de titkolni kell, hogy megszüntetnék + videó
Bokros Lajos nyíltan a 13. havi nyugdíj eltörléséről, az áfacsökkentés elutasításáról és a választók félrevezetésének szükségességéről értekezett egy háttérrendezvényen.

Így tették helyre a Tisza közlekedési szakértőjét, aki szerint szexistán takarítják Budapesten a havat + videó
Magyar Péter embere szerint a hóeltakarítás ráadásul osztályalapú és diszkriminatív is.

Több helyen kisüt a nap a hétvégén, de előtte még mutatjuk térképen, hogy hol csap le holnap az ónos eső
Néhol az extrém hideg is marad.
Külföldi híreink

Az EU-s hitellel is az ukrán csatlakozást segítenék
Az Európai Unió vezetése továbbra is mindent megtesz azért, hogy Ukrajnát gyorsított ütemben vegyék fel a tagországok soraiba.

A Kreml bejelentette, mire készül Putyin
A nagykövetek is készülnek.

„Nem lesz más választásunk, mint hogy atomot dobjunk Németországra és az Egyesült Királyságra”
Tucker Carlson Szergej Karaganov orosz politológussal beszélgetett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Lidl: tizenkilenc új áruházat nyit a következő hetekben az üzletlánc
Több száz új munkahelyet hozhat létre az üzletek megnyitása.

Tízből kilenc ügyfél elégedett a 1818 DÁP-ügyfélszolgálattal
Magas elégedettségi mutatóval működik a 1818 DÁP-ügyfélszolgálat.

Pontos!
Lapunk publicistájának legújabb blogbejegyzése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

