Balatonőszödről jelentkezett be a kormányszóvivő
Szentkirályi Alexandra: Egész évben Balaton!
Szentkirályi Alexandra: Egész évben Balaton!
Szentkiráyi Alexandra kormányszóvívő ellátogatott a Nobel-díjas Krausz Ferenc budapesti kutatóközpontjába, ahol fontos munka zajlik.
A kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította október hatodikát arra emlékezve, hogy 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvéd főtisztjét.
A kormányszóvivő kijelentette: a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a kormányra.
A kormányszóvivő a közösségimédia-oldalán adott hírt a találkozóról.
A kormányszóvivő szerint az, hogy mi kikkel szeretnénk együtt élni és egyáltalán a migráció kérdése nemzeti hatáskör.
November elsejétől az átlagnyugdíjat 217 ezer forintra emeli a kormány, mert az infláció magasabb lett az év elején vártnál.
Október közepén jár le a jelentkezési határidő.
„A magyar érdek az első és legfontosabb!” – hansúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő sajtótájékoztatóját a Magyar Nemzet percről percre közvetíti.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A minszki egyezmény végrehajtása megrekedt.
Isten ereje is segítette a brazil kapust, aki Peter Shilton legendás pályára lépési rekordját adja át a múltnak.
Ez nem jött jókor a Tisza Párt elnökének.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Willi Orbán több műfajban is jeleskedett, Baráth Péter pedig roppant fontos találattal rukkolt elő.
Kortárs művészettel telt meg a leállított szocialista erőmű.
Még Buda tetejéről is érdemes elzarándokolni egészen Pesterzsébetig, mert az ottani VakVarjú hibátlan konyhát visz.
Willi Orbán több műfajban is jeleskedett, Baráth Péter pedig roppant fontos találattal rukkolt elő.
Kortárs művészettel telt meg a leállított szocialista erőmű.
Még Buda tetejéről is érdemes elzarándokolni egészen Pesterzsébetig, mert az ottani VakVarjú hibátlan konyhát visz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.