Mint egy régimódi tájkép
„A szerelem olyan, mint egy régimódi tájkép: előtérben egy kis figura, a hölgy, akit szeretünk – és mögötte hegyek és folyók, gazdag, értelemteljes nagy tájék” – írja Szerb Antal.
„A szerelem olyan, mint egy régimódi tájkép: előtérben egy kis figura, a hölgy, akit szeretünk – és mögötte hegyek és folyók, gazdag, értelemteljes nagy tájék” – írja Szerb Antal.

Viharos érzelmek, olykor erőltetett humor és a zenénél jobb színészi alakítások. Ezt kínálja az új magyar musical a Budapesti Operettszínházban.

A kötet gerincét Szerb Antal eddig kiadatlan rádió-előadások szövegei adják.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter holnap jelenti be a Tisza állítólagos kormányprogramját, de pártbéli emberei már le is leplezték.

Hatalmas veszély leselkedik a fiatalokra.

Tanulságos történet.

Máshova menjen.

„Szövetségek és érdekek mentén gondolkodunk”.

Lengyelország reagált.

Friss elemzés Robert C. Casteltől.

Péntek délután végső búcsút vettek Tarr Bélától a Fiumei úti sírkertben.

A közmédia több csatornája tematikus műsorokkal emlékezik a művészre.

Elections are about who we entrust our country to, the prime minister says.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.