
Ismét magyar rendőri kontingensek segítenek a balkáni határvédelem ellátásában, s szükség esetén a migrációs nyomásnak leginkább kitett Görögországba is tudna embert és technikát küldeni hazánk. Bár Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint
Rafael Van der Vaart nem volt kegyes hozzánk, a Nemzetek Ligája Amszterdamban megtartott sorsolásán kemény ellenfeleket – Törökországot, Szerbiát és Oroszországot – juttatott a magyar válogatottnak.
„Számunkra az ország és a magyar emberek biztonsága az első. Meg fogjuk védeni magunkat, ahogy megvédtük 2015-ben és azóta is” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Nem zárható ki, hogy az uniós felzárkózás felgyorsításáért cserébe a belgrádi vezetés valamilyen formában mégis elismerné egykori déli tartománya függetlenségét.
A Dveri nevű ellenzéki, bevándorlásellenes párt a szerb kormány migránspolitikája ellen lép fel, kampányát kedden kezdte meg.
Öt feltételezett embercsempészt fogott el szerdán a szerb rendőrség, az elfogottakat azzal gyanúsítják, hogy több mint 140 illegális bevándorlónak segítettek átjutni a szomszédos Bosznia-Hercegovinába a Drina folyón keresztül.
Lehetőség van kihasználni a szerb és az uniós lehetőségeket, de a magyar kormány pályázati lehetőségeit is – hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter hétfőn találkozott Belgrádban Alekszandar Vucsics szerb államfővel, akivel védelmi kérdésekről tárgyalt.
Már vannak olyan települések a déli határ szerbiai oldalán, ahol több a migráns, mint a helyi. Ilyen például Rábé is, ahol szinte az összes üresen álló házat elfoglalták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A hódmezővásárhelyi hajóágyú újra elszabadult: minden politikust felakasztanának, aki nem tetszik a baloldalnak.
Nem úgy alakult az Ausztria elleni párharc első napja, ahogyan azt reméltük.
Bombagóllal indult a kupaforduló.
A lengyel drónincidens eszkalálódik.
Ajkán biciklizés közben támadt rá egy kutya a kis Donátra.
Újabb civilt vittek el.
Ez nem semmi.
A lengyel drónincidens eszkalálódik.
Ajkán biciklizés közben támadt rá egy kutya a kis Donátra.
Újabb civilt vittek el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.