Az erős gazdaságban bízik Vucsics
A szerb elnök a Szerbia 2025 programot ismertetve azt ígérte, a nettó átlagfizetés 2025 végén 900 euró lesz, az átlagnyugdíj pedig 430-440 euró.
A szerb elnök a Szerbia 2025 programot ismertetve azt ígérte, a nettó átlagfizetés 2025 végén 900 euró lesz, az átlagnyugdíj pedig 430-440 euró.
Új határátkelőhely nyílt pénteken a romániai Újmoldova (Moldova Noua) és a szerbiai Galambóc (Golubac) között – adta hírül a román belügyminisztérium. A két település között komp szállítja át az utasokat és a járműveket a Dunán.
A horvát határrendészet erősödése miatt egyre több migráns indul vissza Szerbia, majd Magyarország, sőt Románia felé – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Az innovációs és technológiai miniszter szerb minisztertársával adta át az Újvidéki Egyetem szabadkai gazdaságtudományi karán kialakított Regionális innovációs startup központot.
Ördögh Tibor azt mondta, hogy a bevándorlók félelmet keltenek a társadalomban, mert a létszámuk miatt veszélyt látnak bennük az emberek, ezért megoldásra van szükség.
Szerbiában a nemi erőszakot elkövetőket, valamint a gyermekgyilkosokat, illetve a várandós nők és a magatehetetlenek gyilkosait ítélhetik életfogytiglanra,
Nagy valószínűséggel még a titkosszolgálati és a Balkán-szakértők sem tudnák pontosan meghatározni, mi történik ma Szerbiában.
A magyar kormány a jövőben is segíteni szeretné a vajdasági magyarságot, valamint erősítené a vajdasági gazdaságot és a szerb-magyar kapcsolatokat – közölte az államtitkár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Ez nem semmi.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.