A bárok bezárását követelik Spanyolországban
Nagy arányban fertőződnek meg az emberek az olyan bárteraszokon, amelyek csak részlegesen vannak lezárva.
Nagy arányban fertőződnek meg az emberek az olyan bárteraszokon, amelyek csak részlegesen vannak lezárva.
Ausztria legfertőzöttebb tartományaiban húsvétkor teljes zárlatot vezetnek be, hogy megelőzzék a kórházak koronavírus-osztályainak túlterhelését.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője közösségi oldalán reflektált a Gyurcsány-koalíció vakcinaellenes kettős beszédére.
A kormány jól döntést hozott azzal, hogy szigorította a járványügyi intézkedéseket. A koronavírus-járvány harmadik hullámát lassítani kell, hogy a kórházak elbírják a terhelést.
Együttműködést kér mindenkitől Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a hétfőtől bevezetendő szigorítások betartásával kapcsolatban. A cél, hogy az ország mielőbb újra nyithasson.
Ha a kínai vakcina is rendelkezésre áll majd, akkor húsvétig 2,5 millió embert be lehet oltani idehaza.
Amszterdamban vízágyút is bevetettek a rendőrök a járvány miatt tüntetők ellen, Eindhovenben még rosszabb a helyzet.
Az a cél, hogy addig is mérsékeljük az egészségügyre nehezedő nyomást, amíg meglesz a vakcina.
A kormány az egészségügyi védekezés fenntartása mellett további gazdaságvédelmi és családvédelmi intézkedéseken is dolgozik.
Gyurcsány politikai hullarablóként a járvány áldozatait akarja felhasználni a kormány lejáratására.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.