Visszavágott Szijjártó Péter a német külügyminiszternek
Annalena Baerbock azzal vádolja Magyarországot, blokkolja az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós pénzügyi támogatást.
Annalena Baerbock azzal vádolja Magyarországot, blokkolja az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós pénzügyi támogatást.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a türk államok jelentősen hozzájárulnak hazánk energiaellátásához.

A külügyminiszter kiemelte, a jövőben is meg fogjuk akadályozni, hogy Brüsszel szankciókkal sújtsa a nukleáris fejlesztéseinket.

A két ország kormánya megteremtette a kölcsönösen előnyös együttműködés feltételeit.

A tárcavezető elmondta, biztosították arról, hogy a republikánus többség esetén helyreáll az országaink közti adóügyi együttműködés.

A két ország hasonló állásponton van az ukrajnai háború rendezését illetően is.

A kormányfő kétoldalú tárgyalásokat is folytat a türk államok vezetőivel.

A külgazdasági és külügyminiszter a montenegrói pénzügyminisztert fogadta Budapesten.

Mintegy 30 milliárd forintos beruházással

A külügyminiszter elmondta, hogy kétoldalú alapon folytatódik Kijev pénzügyi támogatása, de újabb közös európai hitelfelvételt a kormány nem támogat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A debreceniek sikere nagyon sokat érhet a Bajnokok Ligájában.

Tizenegyesek döntöttek az Afrikai Nemzetek Kupája bronzmérkőzésén.

Két nap alatt kétszer kapott ki az Egyesült Államoktól a női vízilabda-válogatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.