„Magyarország és a Maldív-szigetek a béke pártján van. Reméljük, hogy a békét akaró országok hangja hamarosan olyan hangos lesz, mint azoké, amelyek a háborúról és az eszkalációról beszélnek” – tette hozzá.
Továbbá abbéli reményét is kifejezte, hogy az amerikai félidős választás eredménye is elő fogja segíteni a békés rendezést.
A miniszter kitért arra is, hogy napjainkban a geopolitikai rivalizálásnak egyre inkább a csendes-óceáni térség is a fókuszpontja, ezért nő a jelentősége a Maldív-szigetekhez hasonlóországoknak, amelyek a józan észre tudják alapozni a politikájukat.
A dél-ázsiai szigetországot stratégiai földrajzi elhelyezkedése és regionális stabilizáló szerepe miatt fontos partnernek nevezte Magyarország és az Európai Unió számára egyaránt. Ezzel kapcsolatban pedig támogatásáról biztosította a vízummentes utazás és a halászati termékekre vonatkozó vámmentesség bevezetését.
Majd leszögezte, hogy hazánk komolyan veszi a klímaváltozás elleni küzdelmet, arra nem ideológiai kérdésként tekint, hanem valóban jelentős lépéseket tesz a környezetvédelem terén, így egyike volt az utóbbi években annak a húsz országnak, amely úgy tudta növelni a gazdasági teljesítményét, hogy azzal párhuzamosan csökkentette a károsanyag-kibocsátását.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!