Szijjártó Péter: észszerű reformokra van szükség az EU-ban, a bővítést prioritásként kell kezelni + videó
A nyugat-balkáni államokat minél előbb fel kell venni, ez ugyanis jelentősen megerősítené a közösséget – állítja a tárcavezető.
A nyugat-balkáni államokat minél előbb fel kell venni, ez ugyanis jelentősen megerősítené a közösséget – állítja a tárcavezető.

A korszerűsítés után a mostani 60 helyett pedig 80–120 kilométeres óránkénti sebességgel is haladhatnának a vonatok.

A tárcavezető kiemelte, hogy a magyarság tevékenyen részt vesz az egész emberiség előtt álló, feszítő problémák megoldásában.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, készül arra a kormány, ha Kijev felmondja a Moszkvával kötött megállapodást.

Az energiabiztonsági kérdések kerülnek a középpontba a miniszterelnök tárgyalásain.

Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda.

A világszövetség kongresszusán megszavazták a költözést, és aláírták az erről szóló szerződést.
Szokásos videós összeállításunkban tekintünk vissza az elmúlt hét eseményeire.

Önmagáért beszél, hogy továbbra is a német cégek alkotják messze a legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon.

Szijjártó Péter: A kormány változtat a beruházásösztönzési rendszeren.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

Erre varrjon gombot Magyar Péter.

Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.