Szijjártó Péternek gyerekként Disztl Péter volt a példaképe
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hosszabb interjút adott a Nemzeti Sportnak.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hosszabb interjút adott a Nemzeti Sportnak.

A munkanélküliség finanszírozása helyett a munkanélküliséggel szembeni harcot kell finanszírozni – mondta a miniszter.

A miniszter szerint abszurd a felvetés, hogy az állam beavatkozik egy főszerkesztő leváltásának ügyébe.

A magyar kormánynak migrációellenes álláspontja van, miközben a portugál kormánynak más politikája van.

A hatékony stratégia megvalósítása mindkét ország érdeke – hangoztatta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter elmondta, hogy soha nem volt olyan jó és intenzív a két ország kapcsolata, mint most.

Yacov Hadas-Handelsman nagykövet: Esélyt kell adni a Donald Trump-féle béketervnek.

A koronavírus miatt a védekezés két frontját nyitotta meg a kormány – mondta Szijjártó Péter.

A magyar és a katari kormány megállapodott, hogy támogatják az orvostudományi egyetemeik és klinikáik közötti együttműködést.
A mikrocsipek fejlesztésével foglalkozó ARM Hungary Kft. bővíti budapesti fejlesztési központját.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.