A magyar nagykövet nyilatkozatára reagált az ukrán külügyminiszter
Budapest folytatja a NATO–Ukrajna bizottság miniszteri szintű értekezleteinek bojkottálását.
Budapest folytatja a NATO–Ukrajna bizottság miniszteri szintű értekezleteinek bojkottálását.

Szijjártó Péter szerint az olasz politikus köszönetet, nagyrabecsülést és kitüntetést érdemel.

Ez az ország gazdasági, stratégiai és biztonsági érdeke – közölte Szijjártó Péter.

A vállalkozások beruházásaiknak köszönhetően egyúttal új piacokat is tudnak szerezni – mondta Szijjártó Péter.
A Samyang Biopharm 8,6 milliárd forintos beruházással orvosi eszközöket gyártó üzemet hoz létre Gödöllőn.

Szijjártó Péter kijelentette, az egész nemzet hálával tartozik a most beruházásokat végrehajtó vállalatoknak.

Van-e olyan ordenáré aljasság, amit még nem rendezett sajtó alá a mai magyar „demokratikus ellenzék”?

Több száz millió eurónyi beruházás érkezik Magyarországra a következő hónapokban Dél-Koreából.

A gazdasági és egyéb kétoldalú kapcsolatok megerősítéséről tárgyalt hétfőn Szijjártó Péter Szöulban.

– Szó sem lehetett arról, hogy engedjünk bármilyen zsarolásnak – nyilatkozta a külügyminiszter a France24 francia tévének.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.