
- Magyar Nemzet
- Szijjártó Péter
Szijjártó Péter

Szijjártó Péter: Hetvenmilliárd forintnyi dél-koreai beruházás érkezik Magyarországra
A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy az újabb magyarországi beruházásokról csütörtökön kötöttek megállapodást négy dél-koreai vállalattal.

Magyar Kulturális Intézet nyílt Szöulban
A megnyitón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: 30 évvel ezelőtt új Európa született azzal, hogy a közép-európai országok visszanyerték szabadságukat.

Szijjártó Péter 9,6 milliárdos oroszlányi üzembővítésről számolt be
A külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy a kormány az új munkahelyek és a magas hozzáadott értékű termelés miatt 1,7 milliárd forinttal támogatja a beruházást.
Afrikából üzent Pekingnek Ursula von der Leyen
Az unió készülő Afrika-stratégiájáról Szijjártó Péter is beszélt tegnap Brüsszelben. Magyarország elsősorban gazdaságfejlesztést, illetve a biztonsági helyzet javítását várja a dokumentumtól.

Dömötör Csaba: A baloldal színházában Gyurcsány Ferenc a főrendező
Ön a saját népére támadt, és nincs annyi videoblogos idétlenkedés, annyi ételről készített fotó és annyi hatásvadász tinédzsercipő, ami ezt el tudná feledtetni – mondta a DK elnökének az államtitkár.

Szijjártó: Magyarország megbízható NATO-szövetséges
Hangsúlyozta: Magyarország kiveszi a részét a NATO erőfeszítéseinek sikerre viteléből, ugyanis növeli katonáinak számát Koszovóban és Afganisztánban, és ismét részt vesz a balti térség légvédelmében.

Szijjártó Péter: A magyar gazdaságban dimenzióváltás zajlik
A magyar kormány meghozta a szükséges döntéseket, hogy a fő irányt immár ne a munkahelyek száma, hanem a munkahelyek által képviselt technológiai színvonal jelentse.
Szijjártó Péter: Az EU új Afrika-stratégiája nem lehet a migráció serkentésének dokumentuma
Vannak uniós tagországok, amelyek a migrációt pozitívan ítélik meg, úgy gondolják, az számukra gazdasági, vagy demográfiai szempontból megoldást jelenthet – jelentette ki a tárcavezető.

Szijjártó Péter: A kulturális együttműködés kiváló hátország a kapcsolatok fejlesztéséhez
A tárcavezető beszédében felidézte: 150 évvel ezelőtt az Osztrák-Magyar Monarchia és Japán szerződést kötött barátságukról, a kereskedelemről és a hajózásról.

Fontos híreink
Két párt indulását elutasította a választási bizottság

Marokkóban több mint 143 ezer embert evakuáltak a heves esők miatt

Szijjártó Péter szerint a béke nem lenne kérdés, ha Trumpon múlna

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Szomorú hír érkezett Egressy Mátyásról
Január közepén tűnt el a 18 éves fiatal.

Tiszta vizet önt a pohárba Lázár János + videó
A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Szombaton lesz az állatok farsangja + videó
Tíztől várja a családokat a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Újabb pert vesztett Márki-Zay Péter, végrehajtás indulhat ellene a milliós tartozás miatt
Valótlan állításokat tett, amelyekkel megsértette a felperesek jó hírnevét.
Külföldi híreink

Irán katonai fejlesztéssel fenyeget
Üzenni akartak a lépéssel.

Kocsis Máté: Magyar Péter mindent megszavazott, ami Ursuláéknak fontos volt
A Magyar Péter mögött álló mozgalom és média a pénze jelentős részét Brüsszelből kapja.

Elszabadult a migránserőszak, de Brüsszel még mindig erőlteti a paktumot
Kudarcba fulladt integráció.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális
A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Hajszálon múlt, ötméteresekkel maradt alul a magyar csapat az Eb-döntőben
Keszthelyi Ritáék Hollandiával csaptak össze az Európa-bajnoki címért.

Donald Trump: Orbán Viktor soha nem okoz csalódást Magyarország nagyszerű népének
Teljes, feltétlen támogatásáról biztosította Orbán Viktort Donald Trump.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

