Újabb támogatási program indul az exportáló magyar vállalatoknak – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter kiemelte: a világjárvány nyomán új világgazdasági rendszer és verseny jön létre, amely komoly lehetőséget tartogat az olyan országoknak, mint Magyarország, amelynek gazdasági teljesítményét alapvetően meghatározza az export.
A magyar vállalatok egyre növekedő részesedésre tesznek szert a magyar exportból – közölte, hozzátéve: ha ez nem így lenne, akkor nem Magyarország adná a 34. legnagyobb exportteljesítményt a világon, azzal együtt, hogy lakosságszám tekintetében csak a 92.
A miniszter szerint számos magyar vállalat olyan exportteljesítményt ért el az elmúlt években, alapvetően a távoli országok piacain, ahonnan a továbblépés már csak akkor lehetséges, ha az adott ország piacán valamifajta jelenlétet hoznak létre. Gyárat építenek, termelésüknek legalább egy egyszerű fázisát az adott országban hajtják végre – mondta Szijjártó Péter.
Ezért kedden újabb támogatási programot indítanak azon magyar vállalatok számára, amelyek már komoly teljesítménnyel, eredményekkel jelen vannak távoli országok exportpiacain, annak érdekében, hogy fizikai jelenlétet – gyártási tevékenységet – hozzanak létre vagy a gyártási tevékenységük egy részét az adott ország piacán hajthassák végre, annak érdekében, hogy exportteljesítményük tovább növekedjen – közölte.
Szijjártó Péter elmondta: erre a programra 23 milliárd forintot szánnak.
Augusztus 24-étől lehet benyújtani a pályázatokat, de a regisztráció lehetősége már kedden megnyílik. Az egy vállalat által megszerezhető legnagyobb támogatás hárommilliárd forint – közölte. Megjegyezte: jogos a kérdés, miért támogatják azt, hogy ezek a vállalatok külföldön hozzanak létre beruházásokat.
Azért, mert ezek a beruházások növelik az adott vállalat exportteljesítményét, ezáltal Magyarországon is létrehoznak újabb munkahelyeket. A vállalat magyarországi teljesítményét is erősítik a külpiaci sikerek – mondta a miniszter.