Árvizek pusztítanak Németországban
Olaf Scholz: Össze kell tartani a nehéz időkben
Olaf Scholz: Össze kell tartani a nehéz időkben

Évente átlagosan ezer állat kerül bajba szilveszter éjszakáján.

Szilveszteri és újévi ünneplésünkben felfedezhetjük őseink szokásait, hagyományait.

Budapesten néhol még sűrűsödni is fognak egyes járatok.

Az osztrák csoda, a frankfurti virsli nyomába eredtünk.

Hatalmas ködtengerre ébredt vasárnap az ország, nem árt vigyázni az utakon.

A toxikológus szerint a túlzott alkoholfogyasztás és az utcai drogok használata nemcsak szilveszterkor probléma, hanem egész évben kihívást jelent a társadalomnak.


Az illegális tűzijátékok és a rendőrök elleni támadások mellett a terrorfenyegetettséggel is szembe kell néznie az európai országoknak.

Terrortámadástól tartanak a franciák. Jelentős hatósági erőket vezényelnek az utcákra országszerte.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem túl biztató eredményeket mutat a levegőhigiénés index.

A cég figyelmezteti a képviselőt, hogy tette törvénybe ütközik.

Autó és kisbusz ütközött.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A CDU politikusa szerint elkerülhetetlenné vált a nyugdíjrendszer átalakítása és az egészségügyi kiadások visszafogása.

Már az év elején véglegesíthetik a biztonsági garanciákat, amely akár katonai egységek telepítését is jelentheti.

Szoros együttműködésre törekszik a két ország.

“He was a distinctly serious little child,” Erzsebet Sipos revealed, sharing one of the prime minister’s secrets.

Az Otthon Start program fix 3 százalékos kamatozású hitelével, rugalmas feltételeivel és országos hatásával új pályára állítja az elsőlakás-vásárlók esélyeit.

A karácsony és az újév közötti időszak ideális arra, hogy lelassuljunk, együtt legyünk, és élményekkel töltsük meg az év utolsó napjait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.