Szörényi Levente Bródyról: Helyette is szégyenkezem!
Szörényi Levente éles kritikával illette egykori szerzőtársát, Bródy Jánost.
Szörényi Levente éles kritikával illette egykori szerzőtársát, Bródy Jánost.

Nem engedték be a színművészeti vezetőségét az egyetemre, ezért a kuratórium lezárja a félévet.

Kosz, mocsok, rendetlenség, szanaszét heverő matracok és sátrak az elfoglalt egyetem épületében.

A Független Szabad Egyetem elnevezésű csoport az Innovációs és Technológiai Minisztérium épülete előtt demonstrált.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói elutasítják az épületek kiürítésére irányuló rendelkezést.
Aludni is nehezen tudnak a Színművészetinél lakó emberek, sokszor éjszaka is olyan zajjal jár a „blokád”.

Hazai sikertelenségüket uniós hangulatkeltéssel és beavatkozáskéréssel próbálják kompenzálni.

A kuratóriumi elnök reméli, jövő héten bemutathatják a nyilvánosságnak az intézmény új tanárait.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése bejelentette: a „tanköztársaság” keddtől véget ér.

Szarka Gábor kancellár elmondta: világhírű, nemzetközi és hazai szempontból is jelentős egyetemet kíván létrehozni a kuratórium.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter elbukhat a bizonytalanok körében.

A vele egy oldalon állókat sem kíméli a Tisza Párt elnöke.

Karácsonyék félmilliárdos „mikroadományai” miatt indult nyomozás érhet révbe.

Peptidek, SARMs, vegyületek – egyre több fiatal találkozik ezekkel az interneten könnyen beszerezhető szerekkel, miközben sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan mik is ezek, miért illegális a kereskedelmük, és milyen súlyos egészségügyi következményekkel járhat a használatuk.

Az állampolgárok félnek.

Az elnök tartózkodóbb álláspontját nemcsak a háborús fáradtság magyarázza.

Macronon élcelődött a biztonsági tanács elnökhelyettese.

A magyar válogatott pénteken Lengyelország ellen kezdi meg a csütörtökön rajtoló Eb-t, rögtön kulcsmeccs lesz a nyitány.

A Bundesliga-klub elbúcsúzott Naby Keitától, akinek megtartásában korábban Kubatov Gábor kételkedett. Hajnal Tamás elárulta a megoldás kulcsát.

Karbonvám drágíthatja az áramimportot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.