A színészforradalom valós támogatottsága
Árulkodó, hogy a színművészeti egyetem 353 nappali tagozatos diákjából a csütörtöki sorfalba mindössze nagyjából 15 fő állt be.
Árulkodó, hogy a színművészeti egyetem 353 nappali tagozatos diákjából a csütörtöki sorfalba mindössze nagyjából 15 fő állt be.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatási rektorhelyettese szerint le kell ülni és kompromisszumra kell jutni.
Már ott sántít a színinövendékek hetek óta tartó fesztiválja, hogy még a produkciójuk műfajában sincs egyetértés.

„Megnézzük, ki az, aki egy megújult színművészeti egyetem működésében érdekelt, és azokkal tovább dolgozunk.”
Szeptember elején Upor László még azt kérvényezte, hogy halasszák el a félévet.
Fenntartják a blokádot az SZFE diákjai, akik az új vezetőség ajánlatát ultimátumnak tekintik és visszautasítják.
Bódi Ábel: ez már nem a szocializmus, a tanköztársaság megalapítása maoista időket idéz.

A színiiskolán lejátszódó újbaloldali performanszról is vetélkedőt lehetne rendezni.

De hát mikor jön már a rendőrattak? Mikor oszlat végre a karhatalom? Rossz volt a súgó, gyerekek. Súgólyukra futottatok.

A döntést Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke jelentette be.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter elbukhat a bizonytalanok körében.

A vele egy oldalon állókat sem kíméli a Tisza Párt elnöke.

Karácsonyék félmilliárdos „mikroadományai” miatt indult nyomozás érhet révbe.

Peptidek, SARMs, vegyületek – egyre több fiatal találkozik ezekkel az interneten könnyen beszerezhető szerekkel, miközben sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan mik is ezek, miért illegális a kereskedelmük, és milyen súlyos egészségügyi következményekkel járhat a használatuk.

Az állampolgárok félnek.

Az elnök tartózkodóbb álláspontját nemcsak a háborús fáradtság magyarázza.

Macronon élcelődött a biztonsági tanács elnökhelyettese.

A magyar válogatott pénteken Lengyelország ellen kezdi meg a csütörtökön rajtoló Eb-t, rögtön kulcsmeccs lesz a nyitány.

A Bundesliga-klub elbúcsúzott Naby Keitától, akinek megtartásában korábban Kubatov Gábor kételkedett. Hajnal Tamás elárulta a megoldás kulcsát.

Karbonvám drágíthatja az áramimportot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.