Oroszlánkirály
Balogh Erika szerint a tiltakozó színművészetis diákoknak fogalmuk sincs arról, hogy mi az igazi diktatúra.
Balogh Erika szerint a tiltakozó színművészetis diákoknak fogalmuk sincs arról, hogy mi az igazi diktatúra.

Pár liberálisabb amerikai egyetem a diákjai úgy érezték, hogy szükségük van a „safe space” megjelöléssel ellátott területek létrehozására.

A hallgatók több mint 90 százaléka beiratkozott és aktiválta a félévét, az oktatók jelentős része bejelentette, hogy folytatja a munkát.
A magukra vett végrehajtói, szövetségesi szerep vajon nem zavarja a blokádolókat?

Upor László rektorhelyettes maga ismerte el a színművészeti előtt a pozitív tesztekről szóló hírt.

Mitől „függetlenek”? Függetlenek a külvilágtól, a demokratikusan választó többség ízlését képviselő fenntartótól.

Politikai nézetei miatt rúgták ki a Színház- és Filmművészeti Egyetemről az egykori kaszkadőrkirályt.

A héten 74 neves művész nyílt levelet írt annak érdekében, hogy az SZFE átalakításra kerüljön.
Cseke Péter nyilatkozott a Mandinernek az SZFE körül kialakult helyzettel kapcsolatban.

Erdélyben megdöbbenéssel tapasztalják a színművészeti ügyében zajló politikai konfrontációt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Gyászol az egyetem.

A Tisza Párt elnöke idegbeteg módon viselkedik – mondta a frakcióvezető.

Hárman kórházba kerültek.

Féltékenységből vált gyilkossá egy hetvenhárom éves férfi

A miniszterelnök leszögezte: amíg nemzeti kormánya van, Magyarország nem hajtja végre az Európai Unió migrációs paktumát.

Még egy holttestet keresnek a hatóságok.

Okamura ellenezte Ukrajna háborús erőfeszítéseinek további finanszírozását.

Egyre csak nő a világ energiaigénye, az olajra és a gázra is nagyobb lesz a kereslet az előttünk álló években.

A legjobb úton van a mémmé váláshoz az új iPhone Pocket.

Trill Zsolt videóban üzent a közönségnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.