Szijjártó Péter: 23,5 milliárd forintos beruházással létesül új gyár Szombathelyen
A német vállalat úgy döntött, hogy az új autóipari korszakra történő átálláshoz szükséges beruházását Magyarországon valósítja meg – mondta a miniszter.
A német vállalat úgy döntött, hogy az új autóipari korszakra történő átálláshoz szükséges beruházását Magyarországon valósítja meg – mondta a miniszter.

Fizetett politikai hirdetésben akadt ki, amiért a zsarolók után folyik a hajsza, és nem a blogján felvázolt összeesküvéselmélet szálait bogozgatja a rendőrség – írja a PestiSrácok.
A szombathelyi múzeumi negyed tervéhez igazodva a volt Éva-malomban helyezik el Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikusművész, a nemzet művésze életművét, melyet az alkotó szülővárosának ajánlott fel.
Élesen bírálta mások mellett Nemény András (MSZP) szombathelyi polgármestert és a szintén szocialista alpolgármestert, Horváth Attilát Szendrő-Németh Tamás jogvédő az egyik közösségi oldalon.
Amint az október 13-i önkormányzati választáson a balliberális pártok megszerezték egy-egy nagyváros vezetését, szinte azonnal megkezdték a tisztségek, a jól fizető pozíciók elosztását.

Az ellenzék vezette közgyűlés ezúttal háromszor annyi tanácsnokot választott, mint amennyi a korábbi ciklusban volt, ráadásul havi bruttó 250 ezer forint helyett 350 ezret fognak keresni fejenként.

Lampionos felvonulással, díjátadó gálával és országos kirakodóvásárral idézik fel a hétvégén Szombathelyen Szent Márton alakját – közölték a rendezvények szervezői az MTI-vel.
A baloldali összefogás által elnyert városokról is kiderült most, hogy többmilliárdos vagyonnal rendelkeznek, emellett számos fejlesztés is történt az elmúlt évek alatt.

Takátsné Tenki Mária kormánypárti képviselő felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a tanácsnokok és bizottsági tagok honoráriumainak emelésével a korábbi költségeket megduplázták.
A kormánypárti polgármester-jelölt megköszönte a rá leadott 16 363 szavazatot, amely 399-cel volt kevesebb, mint amennyit Nemény András ellenzéki jelölt kapott.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.