Beindult az ellenzéki osztozkodás
A legnehezebb dolga Péterffy Attilának lehet Pécsett, hiszen ha következetesen végig akarja vinni a programját, akkor hamar szembetalálhatja magát a baloldali pártérdekekkel.
A legnehezebb dolga Péterffy Attilának lehet Pécsett, hiszen ha következetesen végig akarja vinni a programját, akkor hamar szembetalálhatja magát a baloldali pártérdekekkel.

Tarolt a Fidesz-KDNP a megyei közgyűlésekben az önkormányzati választáson – tegnap, lapzártánk pillanatában ezt mutatták a szavazási eredmények.

Nem válogatnak az eszközökben a közpénzen működtetett önkormányzati sajtó munkatársai Szegeden, és sok esetben a riválisok bírálatára használják fel a városi portált a kampányban.

Több száz, a Fidesz-KDNP jelöltjeit ábrázoló plakátot vágtak le és rongáltak meg az utóbbi hetekben kormányellenes aktivisták Szombathelyen.

Az együttműködést sokkal könnyebb megtenni, ha a települések vezetői is a közös munkára törekszenek – hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Szombathelyen.

Schweickhardt Gyula elmondta, a vízügyi szakemberek régóta sürgették a beruházást, amellyel most teljessé vált a vasi megyeszékhely és több környező település védelme.
A jobbikos támogatású, magát eddig konzervatív jelöltként feltüntető Koczka Tibor a megállapodás értelmében várhatóan visszalép a szocialista Nemény András javára – értesült a Magyar Nemzet.
A Fidesz szombathelyi szervezete felszóltja Nemény András ellenzéki polgármester-jelöltet, hogy hagyjon fel a politikai ámokfutásaival, hazugságaival.
A sértett nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét viszont csak a gyors és szakszerű orvosi ellátás mentette meg.
A Pro Savaria egyesület tagságának jóváhagyása nélkül állt össze az ellenzékkel Molnár Miklós alpolgármester Szombathelyen.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.