Óriási károkat okoztak az oroszok Ukrajnában nyugdíjaskorú harci repülőkkel
A Szu–25-ös gépek előrehaladott koruk ellenére még bevethetőek.
A Szu–25-ös gépek előrehaladott koruk ellenére még bevethetőek.

Minden értelmezhető érv nélkül akarják ránk kényszeríteni a harmadik világ többletlakosságát.

Új tanulmánykötet jelent meg a gulág- és gupvikutatásokról.

Az első évek a Szovjetunió felbomlását követően az „örökség” felosztásáról, a volt tagállamok önállósodásáról szóltak.

Új formákat keresnek a jóvátételre, együtt védekeznének Berlinnel Putyin ellen.

A nemzeti történetírás a nemzeti szuverenitás egyik alapja.

A moszkvai puccs után a Szovjetunió 1991 végén formálisan is megszűnt létezni.

Az 1941-es német inváziót beépített ügynökei révén előre megjósolta a szovjet hírszerzés és elhárítás.

Az 1956-os magyar eseményeket vizsgáló Povl Bang-Jensen gyanús körülmények között vesztette életét.

Százévesen halt meg a tudós diplomata, Henry Kissinger.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Autó és kisbusz ütközött.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

Szoros együttműködésre törekszik a két ország.

Biztonságos és békés országot akarunk – hangsúlyozta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kigyulladt egy háromszintes épület, több ember megsérült.

2026 januárjától a minimálbér emelése miatt több fontos állami juttatás összege is nő.

Több mint ötven autó rohant egymásba a jeges úton.

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.