Nyugalomban zajlik a választás a vecsési „billegő” körzetben
A várhatóan kiélezett küzdelmet hozó szavazáson egy EBESZ-delegáció is tiszteletét tette.
A várhatóan kiélezett küzdelmet hozó szavazáson egy EBESZ-delegáció is tiszteletét tette.
A korábbi labdarúgókapus ma már a Ferencvárossal és az Újpesttel kapcsolatban is más utat járna.
A szabadrúgások és utolsó pillanatos egyenlítések mellett egy szurkolói legendát is leleplezünk.
Szörnyű időszakon megy keresztül a 80 éves színésznő. A szertartáson végig támogatni kellett.
Szerda kora délután, a Groupama Arénában elbúcsúztatták az FTC olimpiai bajnokát, Szűcs Lajost.
Az egyszeres világválogatott játékos haláláról volt klubja, a Ferencváros számolt be a honlapján.
Az eseményre eredetileg június 12-én került volna sor, ám akkor a járvány miatt el kellett halasztani.
Szűcs Lajos elnököt leszámítva távozik a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) teljes elnöksége.
A 2018-as zárszámadás elfogadására hívta fel a képviselőket Szűcs Lajos, a Fidesz vezérszónoka, hangsúlyozva: a tavalyi költségvetésnek köszönhetően több embernek lett munkája, a bérek érezhetően nőttek.
Nincs szükség rendszerszintű változtatásra a pontyfogó kupán történt feltételezett csalásokhoz hasonló esetek jövőbeni megakadályozására – mondta a horgászszövetség vezetője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már nem csak a Tisza Párt alelnökét nem lehet kérdezni, de már róla sem.
Orbán Viktor is üzent neki közösségi oldalán.
Nem először fordul elő, hogy a Tisza Párt elnöke hazugsággal traktálja követőit.
Az etológus október elsején az Amerikai Egyesült Államokban, kaliforniai körútján hunyt el.
Köszönöm a vendéglátást, kedves barátom Orbán Viktor – írta közösségi oldalán a szerb elnök.
Nagyon meglepődtem volna, ha nem így történik – fogalmazott az EP-képviselő.
A nemzet a XXI. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – jelentette ki Alice Weidel a Németország és Európa címmel tartott előadásában a Várkert Bazárban.
A detonáció következtében egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett.
Az egész világ hüledezhet, ehhez a teljesítményhez csak a Leicester Premier League-győzelme mérhető.
Orbán Viktor Budapesten fogadta a szerb elnököt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.