Szűcs Lajos: Kompromisszumot kellett volna kötnöm

Német és magyar bajnoknak mondhatja magát, az NB I-ben góltalansági csúcsot állított fel, a válogatottban mégis csak három mérkőzés jutott Szűcs Lajosnak. A korábbi kapus a visszavonulása után is a futballpálya közelében maradt: ma már a fiatalabbaknak adja át a tudását, a labdarúgás szinte valamennyi szintjén. Az álmaiban azonban továbbra is ugyanaz a klub szerepel, amely gyermekkora óta.

20220105 Budapest Szűcs Lajos korábbi labdarúgókapus Fotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzet képen: kisebbik fia Dániel Fotó: Mirkó István

– Nagyon sok sikert értem el a csapattal is, egyénileg is. Két bajnoki címet, két Magyar Kupát, Szuperkupát nyertünk. Rengeteg embert megismertem, akiken gyerekként felnőttem, sokáig sorolhatnám a neveket, de lehet, hogy valakit még akkor is kifelejtenék. Számomra a Ferencváros örök szerelem volt, és maximálisan megéltem, mit jelent a Fradi-család tagjának lenni. Ha mégis egy eseményt kellene kiemelni, az a 2001-es bajnoki cím lenne. Debrecenben nyertünk az utolsó fordulóban, szenzációs volt a hazaút, na meg az is, ahogy fogadtak bennünket az Üllői úton, a régi stadionnál. Az ember életében megismételhetetlenek ezek az érzések.

– Korábban Újpesten is játszott, de amikor ellenfélként visszatért, ott – enyhén szólva – nem fogadták szívélyesen. Hogyan élte meg ezeket a meccseket?

– Bár az FTC-ben nevelkedtem, úgy alakult, hogy Újpesten mutatkoztam be az NB I-ben, miközben ott is mindenki tisztában volt a ferencvárosi kötödésemmel. Később, amikor Németországból hazatérve a Ferencváros játékosa lehettem, tettem egy őszinte nyilatkozatot: duplán hazatértem, hiszen nemcsak a szülőföldemre, hanem a szívemhez legközelebb álló együttesbe érkeztem. Ennek Újpesten rossz volt a visszhangja, ami a két klub közötti rivalizálást ismerve nem is volt feltétlenül váratlan.

Fiatalon mégis máshogy fogadtam ezt, válaszként én is tettem néhány olyan dolgot, ami nem volt sportszerű, és a mai, negyvennyolc éves fejemmel már teljesen másként viselkednék.

De az sosem volt kérdés, hogy a Ferencváros szimpatizánsa maradok, ahogy a családomban is mindenki az volt.

– Ennek ellenére 2006 elején elhagyta a csapatot az anyagi nehézségek miatt.

– Sokkal nagyobb kompromisszumot kellett volna kötnöm saját magammal.

Hibáztam, amikor eljöttem, ferencvárosiként ott kellett volna maradnom, és csinálnom a dolgomat.

– A ferencvárosi szurkolókkal megváltozott emiatt a viszonya?

– A Fradinak hatalmas szurkolótábora van, nyilván voltak köztük megértőek és olyanok is, akik nehezebben fogadták el a döntésemet. Úgy gondolom, hogy többségében jó viszonyom maradt a drukkerekkel, a mai napig, amikor megismernek az utcán, jó érzéssel közelítenek hozzám, ami nagyon jólesik nekem.

– A Ferencváros után Pápán játszott, de ez az időszak is anyagi nehézségekkel ért véget.

– Voltak problémák, a csapat nemcsak kiesett, hanem vissza is sorolták a megyei első osztályba. Viszont én már szezon közben jeleztem, hogy bárhogy is alakulnak a dolgok, nem kívánom meghosszabbítani a szerződésemet. Egyrészt finoman szólva sem voltam már fiatal játékos negyvenkét évesen, másrészt édesanyám romló egészségi állapota miatt is vissza akartam költözni Budapestre.

– Egy hibásnak tartott döntését már említette, van-e más miatt hiányérzete a pályafutását illetően?

– A válogatottban rengetegszer voltam kerettag, mégis nagyon kevés, mindössze három mérkőzésen léphettem pályára a címeres mezben a felnőttek között.

A válogatottal kapcsolatban maradt hiányérzete (Fotó: Mirkó István)

– Hogyan viselte a padozást a nemzeti csapatban?

– A profi sportoló versenyezni szeret, a futballista számára ez a mérkőzést jelenti. De azt is tudomásul kell venni, hogy a futballcsapat kapujában csak egy kapus állhat. Legtöbbször Király Gáborral voltam együtt a keretben, ő a Bundesligában védett, topcsapatban, én pedig Magyarországon. Az érzelmeim szerint a Ferencváros természetesen sokkal nagyobb csapat, mint a Hertha, de ha kijelentem, hogy a magyar bajnokság erősebb, mint a Bundesliga, azzal sokakat megmosolyogtattam volna. Talán ha sikerül elmennem erősebb külföldi bajnokságba, akkor a válogatott mérkőzéseim száma is magasabb lehetett volna, ez már sosem derül ki. Összességében így is szép és hosszú pályafutás van mögöttem.

– Egy külföldi kalandja azért volt, Kaiserslauternben.

– Hrutka Janival elsőként mondhattuk magunkat magyarként Bundesliga-bajnoknak, ez felemelő érzés volt, de azt is el kell mondani, hogy epizódszerepeket kaptunk. Egy játékosügynökön keresztül jutottam ki próbajátékra a Kaiserslauternhez. Petr Kouba, az 1996-os Eb-ezüstérmes cseh válogatott kapusa súlyosan megsérült – később kiderült, hogy ez a pályafutása végét is jelentette. A csapatnak tehát mindenképpen szüksége volt kapusra, ez lettem én, de a mérkőzések nagy többségén Andreas Reinke mögött ültem a kispadon.

– Óvatosságból nem ment újra külföldre vagy konkrét lehetőség hiányában?

– Attól függ, mit nevezünk konkrétnak. 2004-ben, amikor bejutottunk az UEFA-kupa csoportkörébe László Csaba irányításával, korábbi csapattársam, a Kaiserslautern akkori sportvezetője, Olaf Marschall közvetlenül keresett meg, hogy volna-e kedvem visszatérni. A megkeresést a ferencvárosi vezetők felé irányítottam, végül nem jött össze az egyezség.

– A Ferencváros azóta rendkívül nehéz időszakot is megélt, de az elmúlt években visszatért az európai csoportkörökbe. Milyennek látja most a klub helyzetét?

– Egyedülálló eredménysorozat áll a klub mögött, zsinórban háromszor nyerte meg a bajnokságot, és a realitás talaján maradva a nemzetközi porondon is sok örömet szerzett a szurkolóknak. A Ferencváros folyamatosan épül, biztos vagyok benne, hogy a következő években is számolni kell a csapattal a nemzetközi porondon. Ugyanakkor nem könnyű most ferencvárosi edzőnek lenni, mert Szergej Rebrov mindent elért, amit el lehetett a csapattal. Nem kell félteni Sztanyiszlav Csercseszovot sem, 2018-ban a FIFA a világ legjobb tíz edzője közé választotta, de magasak lesznek vele szemben az elvárások.

– Csercseszov személyében most a Ferencvárost egy volt kapus irányítja. Önnek milyen feladat szerepel az álmai között?

– Az NB III-ban, az RKSK-nál voltam rövid ideig vezetőedző, de azt mondtam, hogy a kispadot át kellene tenni a kapu mögé, mert én onnan látom át a pálya történéseit. Ez az irány aligha nekem való. Azt viszont sosem titkoltam, hogy a Ferencvárost a szívemben őrzöm. Várom az újabb kihívásokat, és bízom benne, hogy előbb-utóbb az ottani szerepvállalás ideje is elérkezik.

Borítókép: Szűcs Lajos (Fotó: Mirkó István)