Szünnapot tart a Takarékbank a végső egyesülés után
Az első teljes körű kiszolgálást nyújtó banki munkanap november 6-a lesz az üzleti és szervezeti megújuláson áteső Takarékbanknál.
Az első teljes körű kiszolgálást nyújtó banki munkanap november 6-a lesz az üzleti és szervezeti megújuláson áteső Takarékbanknál.

Látványos dinamizmus és további pozitív kilátások jellemezték a magyar gazdaság egyes ágazatait az esztendő második felének eddig eltelt időszaka alatt.

A szakemberek a korábban várt 4,7 százalék helyett 4,9 százalékos bővülésre számítanak, mások mellett a továbbra is jelentős bérkiáramlás miatt.
A Takarékbank elemzői 4,4 százalékról 4,7 százalékra emelték az idei, valamint 3,6 százalékról 3,7 százalékra a jövő évi GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzésüket – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője csütörtökön Budapesten, a bank sajtót
A Takarékbank nyitott arra, hogy megnézze a Budapest Bankot mint felvásárlási célpontot, de csak olyan akvizíciókba hajlandó belemenni, amelyek jól beilleszthetők a meglévő működésébe.

Megemelte idei növekedési előrejelzését a Takarékbank, amely szerint az aggodalmakkal szemben egyáltalán nem kell tartani a bővülés kifulladásától, sőt a lendület még évekig kitart.

A Takarékbank közel 8 milliárd forint adózott eredménnyel, a Takarék Jelzálogbank pedig rekordösszegű, a nemzetközi számviteli szabványok szerint 6,6 milliárd forintos konszolidált nyereséggel zárta a tavalyi évet – nyilatkozta Vida József, a Takarékbank



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Karácsonyék félmilliárdos „mikroadományai” miatt indult nyomozás érhet révbe.

Peptidek, SARMs, vegyületek – egyre több fiatal találkozik ezekkel az interneten könnyen beszerezhető szerekkel, miközben sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan mik is ezek, miért illegális a kereskedelmük, és milyen súlyos egészségügyi következményekkel járhat a használatuk.

A belső mérés szerint csökken a biztosnak tartott egyéni körzetek száma.

Itt az év első telitalálata.

Az elnök tartózkodóbb álláspontját nemcsak a háborús fáradtság magyarázza.

Macronon élcelődött a biztonsági tanács elnökhelyettese.

A kényszersorozás megállíthatatlanul zajlik tovább.

Kemény szavak.

Hoffmannt a német romantika egyik legeredetibb és legsokoldalúbb alakjának tartják.

A csoportelsők rangadóján a könyöklése miatt eltiltott Fradi-klasszis is ott lehet már.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.