Vád: magyarság
A szlovákiai magyarok kálváriáját azonban legtöbben Malina Hedvig esetével azonosítják.
A szlovákiai magyarok kálváriáját azonban legtöbben Malina Hedvig esetével azonosítják.

Hiába van lecsengőben a koronavírus-járvány, a kiberbűnözők aktivitása nem csökkent.
Az eljáró rendőrök iratainak átadására szólították fel a férfit, aki ennek nem tett eleget.
Tiltakozók egy csoportja kövekkel dobálta meg a rendőröket, és farakásokat gyújtott fel a fővárosban
Ez már a 28. ilyen támadás volt amerikai érdekeltségek ellen Irakban az elmúlt 7 hónapban.
Ezúttal kiskorúakat is őrizetbe vettek, mert kövekkel dobálták a rendőröket – írja a V4NA Hírügynökség.

A hatóság szerint lakhelyén ütöttek rajta a marokkói állampolgárságú férfin, akit már jó ideje figyeltek a nyomozók.
Az elsőrendű vádlott többször is erőszakkal vagy közvetlen fenyegetéssel szerzett ruhát, cipőt, telefont.
A szélsőségesek támadásaiban az afgán biztonsági erők legalább 23 tagja vesztette életét.
Varga Judit szerint az EP-állásfoglalás Magyarországgal kapcsolatban valótlan megállapításokat tartalmaz.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párthoz köthető konvergenciaprogram súlyos terheket róna a magyar családokra.

Miközben a szignók, a szakértői szálak és a belső források alapján is Magyar Péterékhez köthető a tervezet, a balliberális sajtó csak gúnyolódik és tagad.

Készpénzt és autót is lopott, végül Siófokon balesetezett.

A Tisza Párt több ezer milliárd forintot venne el a magyar emberektől és a vállalkozásoktól.

Az IDF a merényletet követően útzárakat állított fel.

A hely, ahol a CNN is óvatosabban fogalmaz.

A jellegzetes piros postaládákat rövidesen már csak múzeumokban lehet látni.

Megtartotta a szerdai, Sunderland elleni meccs előtti sajtótájékoztatóját a Liverpool edzője.

Számos juttatás mértékéhez a mindenkori legkisebb kereset jelenti a szorzót.

Rotterdamban botrányosan ért véget a Dánia–Románia csoportmeccs a női kézilabda-vb-n.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.