Magyarország az amerikai jelöltet támogatja az OECD főtitkári pozíciójára
Az intézménynek nagy szerepe lesz az új gazdasági világrend formálásában – jelentette ki Szijjártó Péter.
Az intézménynek nagy szerepe lesz az új gazdasági világrend formálásában – jelentette ki Szijjártó Péter.

A speciális orvosi eszközökre felvett többmilliós támogatást hamis számlákkal igazolta egy cég.
A jövő évi kiírás nagyobb keretösszeggel, érdemi egyszerűsítésekkel segítheti a kutatások hatékony finanszírozását.
A kormány újra támogathatja a turizmus talpon maradását, míg Budapest vezetése továbbra is tétlen.

Koncz Zsófia méltó módon tovább tudja vinni édesapja örökét, nagy benne a szülőföldje iránti szeretet.

Donald Trump amerikai elnöknek jár a nagyrabecsülés és a köszönet – fogalmazott Szijjártó Péter Washingtonban.

A Szabados Boys Alapítvány pályázatokat ír ki a rászoruló gyermekek és az őket segítő intézmények segítésére.
A kormány 282 millió forinttal támogatja a Szerencsi Bonbon Kft. közel 600 millió forintos beruházását, amellyel 130 munkahelyet sikerül megmenteni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a támogatási
Új gyártócsarnokot épített a hazai olaj- és gázipari, energiaipari, vegyipari beszállítóként 28 éves múlttal rendelkező Component Kft. a Fejér megyei Martonvásáron.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A négylábút búvártechnikával sikerült kihúzni a vízből.

Scherer Károlyt eltűntként tartják számon, de biztos, hogy meghalt.

Késésekre kell számítani az érintett vonalakon.

Brüsszel Ukrajna féktelen finanszírozásához adóemeléseket és megszorításokat vár el Magyarországtól

Százezreknél nincs fűtés a sorozatos orosz támadások miatt.

Megszólalt Párizs.

A berlini kormány árstopot fontolgat.

Szerdán 18 órakor rendezik az Egyiptom–Szenegál Afrika-kupa elődöntőt.

Előnye az átalakulásnak, hogy a holdingon belül a források könnyebben átcsoportosíthatók és optimalizálhatók belső hitelezéssel.

Florentino Pérez tűzoltásnak gondolja Álvaro Arbeloa kinevezését, akinek csak 2027 nyaráig szól a szerződése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.