Körvonalazódik, kinek járhat támogatás az új gazdasági csomagból
A korábbitól jelentősen eltérő gazdaságvédelmi intézkedéseket mutathat be a kormány szeptember közepén.
A korábbitól jelentősen eltérő gazdaságvédelmi intézkedéseket mutathat be a kormány szeptember közepén.

Szijjártó Péter: A beruházásoknak köszönhetően 120 ezer munkahely védhető meg.

A vissza nem térítendő forrást a Magyar Államkincstár internetes felületén kell igényelni.
A pályázók hétfőtől adhatják be támogatási kérelmüket – jelentette be Nagy István miniszter.
A Magyar falu program részeként tavaly és idén mintegy 1400 óvoda újul meg az országban, ez a kistelepülések népességmegtartó ereje szempontjából döntő fontosságú – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Páliban.
Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésében beszámolt arról, hogy telefonon tárgyalt Abdalláh bin Zajid Ál Nahajan sejkkel.
Kétmilliárd forint áll rendelkezésre a Startup Factory felhívásban – jelentette be Birkner Zoltán.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A négylábút búvártechnikával sikerült kihúzni a vízből.

Scherer Károlyt eltűntként tartják számon, de biztos, hogy meghalt.

Késésekre kell számítani az érintett vonalakon.

Brüsszel Ukrajna féktelen finanszírozásához adóemeléseket és megszorításokat vár el Magyarországtól

Százezreknél nincs fűtés a sorozatos orosz támadások miatt.

Megszólalt Párizs.

A berlini kormány árstopot fontolgat.

Szerdán 18 órakor rendezik az Egyiptom–Szenegál Afrika-kupa elődöntőt.

Előnye az átalakulásnak, hogy a holdingon belül a források könnyebben átcsoportosíthatók és optimalizálhatók belső hitelezéssel.

Florentino Pérez tűzoltásnak gondolja Álvaro Arbeloa kinevezését, akinek csak 2027 nyaráig szól a szerződése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.