A magyar gazdaság sikerét a magyar emberek munkája jelenti
Szijjártó Péter kijelentette, az egész nemzet hálával tartozik a most beruházásokat végrehajtó vállalatoknak.
Szijjártó Péter kijelentette, az egész nemzet hálával tartozik a most beruházásokat végrehajtó vállalatoknak.

Minden beteg, sérült madáron megpróbálnak segíteni a Madárkórház Alapítvány hortobágyi madárparkjában.
A pénzügyminiszter bejelentette: várhatóan újabb 78 cég nyer el több mint kétmilliárd forintot.
Soltész Miklós elmondta: 2021-ben 1,1 milliárd, 2022-ben pedig 747 millió forintot ad a kormány az építkezésre.

Nagyon szép karriert futott be történetének első évében a gyermekvállalást ösztönözni hivatott babaváró konstrukció.

Az új pénzügyi alap terhére valósulhat meg a Budapest–Bécs vasúti kapcsolat magyarországi szakasza.
Egy cég maximum hárommilliárd forintot igényelhet, pályázni augusztus 24-étől lehet – közölte a helyettes államtitkár.
Az új világgazdasági korszak lehetőségeket és kihívásokat is tartogat az olyan országoknak, mint Magyarország.

A Kisfaludy-program keretében, augusztus végéig 45 milliárdot kapnak a támogatottak.

Mintegy 3200 nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládos nyaralhat július közepétől.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Óvatosan vezessen, ha éppen arra tart.

Elmérgesedett a viszony a pártvezetés és a Tisza-szigetek között.

Új korszak kezdődhet a hazai tudományos életben.

Ukrajna háromszor annyi pénzt kapott az uniótól, mint Magyarország.

Sok minden változhat.

Sandu Moszkva nyomásától tart.

A létesítmény kiemelt jelentőségű volt, ezért vált legitim célponttá.

Az ausztrál teniszező öt profi játékos ellen győzött szerdán a telt házas Rod Laver Arénában.

Az Ómagyar Mária-siralom 1300 körül keletkezett.

Here is what Brussels would take away from Hungarians.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.