
A válság ellenére a csoport többi tagjai is sikeres évet zár 2020-ban: a Diákhitelközpont esetében mintegy 39 ezer új folyósított szerződéssel 33 milliárd forintot meghaladó kihelyezés várható. Az MFB Investnél az idei kötelezettségvállalás összege 97 milliárd forintra rúghat. A cég már összesen öt városi tőkealapot működtet 26 milliárd forint értékben. Míg a Hiventures Zrt. kötelezettségvállalásai várhatóan több mint 13 milliárd forintot tesznek ki 2020-ban.
A gazdasági kilábalással és a jövő évi várakozásokkal kapcsolatos kérdésünkre Kisgergely Kornél, az MFB főigazgatója úgy fogalmazott: 2021 nyaráig még a koronavírus elleni vakcinától, annak hatékonyságától, valamint az átoltottságtól függhet majd a gazdasági teljesítmény alakulása. Az év második felében viszont a fejlesztési banknál is erőteljes fellendülést várnak.
Mint ismert, a minap bejelentették, hogy az MFB 115 milliárd forintos állami tőkeinjekciót kap, amelyre a jövőbeli növekedési pálya megvalósításához van szükség. Sipos-Tompa Levente azt várja, hogy 2021-ben a válságot fokozottan elszenvedő turisztikai, vendéglátóipari, valamint a lassuló építőipari beruházásokat beindíthatják majd a csoport támogatásainak segítségével.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!