Csaknem négymilliárdos állami támogatás Paksnak
Csaknem négymilliárd forint állami támogatást kapott a paksi önkormányzat az új atomerőmű építéséhez kapcsolódó városi fejlesztésekre.
Csaknem négymilliárd forint állami támogatást kapott a paksi önkormányzat az új atomerőmű építéséhez kapcsolódó városi fejlesztésekre.

Az államtitkár szerint a Rába-vidék megtartó erejét jelentősen növelheti az az idén induló – négy év alatt összesen több mint 900 millió forintnyi fejlesztési forrást tartalmazó – program is.
Magyarországon mintegy négyezer család nevel 1-es típusú diabétesszel élő gyermeket, és a kormány kiemelt célnak tekinti, hogy ezek a gyerekek egészséges életmódot folytatni tudó felnőtté válhassanak.

A kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarország biztonságos ország maradjon, ahol mindenki, aki akar, tudjon dolgozni és munkájáért megfelelő bért kapjon.

A rendszer évről-évre bővül, az elmúlt években megduplázódott a kétgyermekes családok adókedvezménye, ez idén is havi 40 ezer forintos megtakarítást jelent.

A pályázat célja a hazai vállalkozások nemzetközi piacokon való megjelenésének előkészítése, támogatása – hangsúlyozta Rákossy Balázs, a pénzügyi tárca államtitkára.
Az év végén 162 millió forint rendkívüli önkormányzati támogatást kapott Komló. A pénzt a városi buszközlekedés finanszírozására fordítják.
Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár ismertette: a megállapodás 2021-re csaknem 56 milliárd forintot, 2022-re pedig több mint 50 milliárdot biztosít a beszerzésre.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.