Az intenzívről mondott köszönetet magyar megmentőinek az amerikai barlangász
A kutató közösségi oldalán üzent, mint fogalmaz: ijesztő volt, közel állt a halálhoz.
A kutató közösségi oldalán üzent, mint fogalmaz: ijesztő volt, közel állt a halálhoz.

Az ország pénzügyminisztere szerint még nem kezdődtek meg a tárgyalások az Egyesült Államokkal az összegről.

Az ukrán elnök egy interjúban elmondta, hogy elutasítja az Oroszországgal való egyezség gondolatát is.

„Egyvalami világos: barátokként összefogunk, és segítünk Ukrajnának, amely meg fogja nyerni ezt a háborút” – hangoztatta Krisjanis Karins leköszönő lett miniszterelnök.

Már látszódnak a felsőoktatás megújítását szolgáló, elmúlt évekbeli intézkedések eredményei.

A Békés vármegyei intézmény több gyermek napközbeni ellátását biztosítja majd.

Több fontos módosítás is történt.

Jelentős támogatást kaptak a miskolci diákok.

Havi kétszázezer forint összeget nyerhettek el a pályázó fiatal kutatók.

A támogatás célja a magyar iskolaválasztás ösztönzése és a magyar nyelvű oktatás megerősítése a környező országok magyarlakta területein.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden még kitart az extrém hideg.

Egyszerű, otthon végezhető mozdulatok segítenek.

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerint ellenfelei nem ismerik a helyiek problémáit, ő viszont kormányzati együttműködéssel valódi fejlesztéseket hozna a kerületekbe.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

Az orosz hadsereg összpontosítja erőit.

Dina Powell McCormick érkezett a META élére.

Ez az oka az intézkedésnek.

Havas Jon teljesen kikészült.

A home office rugalmas, de jogilag „könnyű”; a távmunka kötöttebb, viszont költségelszámolásban erősebb.

Az elnökjelöltség a tét Marine Le Pen számára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.