Szijjártó Péter az üzbég befektetési és külgazdasági miniszterrel tárgyalt
Magyarország és Üzbegisztán között együttműködés indulhat a nukleáris mérnökképzésben – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
Magyarország és Üzbegisztán között együttműködés indulhat a nukleáris mérnökképzésben – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
Az Európai Unió kész további garanciákat adni az Egyesült Királyságnak, hogy megkönnyítse a brit parlamentnek az unióból való kiválásra (Brexit) vonatkozó megállapodás elfogadását – közölte Michel Barnier uniós főtárgyaló több európai lapban szombaton meg
A vádlottak naponta szállítottak illegális bevándorlókat embertelen körülmények között, zárt, sötét, levegőtlen tehergépkocsikba zsúfolva Ausztriába és Németországba.
Andrij Parubij házelnök megnyitotta az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvényjavaslat második olvasatban történő vitáját az ukrán parlament csütörtöki plenáris ülésén.
Háda Béla Korea-szakértő szerint az Egyesült Államok megadta a kedden kezdődött amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó alaphangulatát az amerikai külügyminisztérium Koreával foglalkozó különmegbízottjának januári nyilatkozatában.
Az Egyesült Államok elnöke úgy fogalmazott: hatalmas lehetőség előtt áll Észak-Korea, ha végrehajtja a nukleáris leszerelést.
A Jobbik elnöke, Sneider Tamás politikai indíttatásúnak tartja az ügyet, és kijelentette: büszke a fiaira, és arra is, hogy a Betyársereg tagjai voltak.
Hazánk Szlovéniával jószomszédi viszonyt ápol, és ennek jegyében, mint európai uniós ügyeket is felügyelő miniszter, indokoltnak látta, hogy több EU-s témában egyeztessen a szomszédos országgal.
Theresa Maynek biztosan nem lesz könnyű dolga, szerdán ugyanis visszatér Brüsszelbe, ahol valószínűleg egyenesben is elutasítják a megállapodás módosítására vonatkozó kérését.
A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a két ország vezetői között nagyfokú bizalom jött létre, amelynek egyértelmű haszonélvezője a gazdaság.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Orbán Viktor egy hétfői keltezésű levélben követeli az Európai Uniótól Magyarország határvédelmi költségeinek megtérítését.
Lehullt a lepel, ami miatt a férfiak biztosan nem fognak bánkódni.
A Magyar Péternek nem tetsző médiumok újságírói komoly veszélyben érezhették magukat, miután a felhergelt hívek agresszívan fenyegették őket, sőt van, akit fizikai atrocitás is ért.
Magyar Péter feleslegesen tagadja az adóterveket, a pártelnök és szakértői is folyamatosan lebuknak.
A Fővárosi Közgyűlés képviselője kiemelte, egyértelmű cél, hogy egy Budapestet szerető közösséget hozzanak létre.
Egy „valószínűleg veszélyes anyagokkal kapcsolatos incidenst” vizsgálnak.
Felháborodva forrongnak az olaszok a két magyar lány megerőszakolása miatt.
A Fővárosi Közgyűlés képviselője kiemelte, egyértelmű cél, hogy egy Budapestet szerető közösséget hozzanak létre.
Egy „valószínűleg veszélyes anyagokkal kapcsolatos incidenst” vizsgálnak.
Felháborodva forrongnak az olaszok a két magyar lány megerőszakolása miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.