
- Magyar Nemzet
- Társadalom
Társadalom

Nem kapja vissza családja Rajna menti várkastélyát az utolsó német császár ükunokája
Nézőpont: A V4-ek polgárai sem Webert, sem Timmermanst nem támogatják
A felmérés eredményei szerint Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia lakóinak 80 százaléka egyik politikust sem támogatja.

Meghaladja az 1,5 millió forintot az egy főre jutó átlagos biztosított betét
A sportolás fontosságára hívja fel a figyelmet húsz budapesti sportszövetség
Ötből négy magyar tervez balatoni nyaralást az idén
Korom Ferenc: A honvédségnek még inkább közelednie kell a társadalomhoz
A Magyar Honvédség Parancsnoka közölte: a múlt hét végén Budaörsön tartott haditechnikai bemutató elérte célját.
Benkő Tibor: A haderőfejlesztés Magyarországról is szól
A honvédelmi és haderőfejlesztési program nemcsak a honvédségről szól, hanem a társadalomról, Magyarországról, a hon védelmének ügyéről – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

A kormány segíti a megváltozott munkaképességűeket az önálló életvitelük kialakításában
Simon Attila István kiemelte, hogy az Emmi évente 42 milliárd forintos támogatást ad a megváltozott munkaképességűeket alkalmazó akkreditált foglalkoztatóknak
Trócsányi László: Az EP-választás után jobban látható lesz, merre megy Európa
Az igazságügyi miniszter, aki egyben a Fidesz-KDNP EP-listavezetője is, elmondta: a voksolás nem hagyhatja érintetlenül az EU belső szerkezetét, az európai társadalmakhoz való viszonyát.
Fontos híreink
Az öt legjobb Gérard Depardieu-film – 1492 – A Paradicsom meghódítása + videó

Elütött a villamos egy embert a Móriczon

Grönlandért folyó játszma: az ásványkincsektől a NATO jövőjéig

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Mandiner Mesterterv – A Tisza Párt ajánlata a háború + videó
Meddig lesz szükség a Tisza-vezérre, aki politikai alárendeltje, kiszolgáltatottja Brüsszelnek, és ha nem fogadja gazdái telefonhívását, ismét iratnak egy remek cikket Bajnairól?

Jó okkal nem hisznek az emberek a Tisza győzelmében
Még az ellenzéki felmérések szerint is a Fidesz nyeri a választást.

Bírósági ítélet bizonyítja: Magyar Péter és a Tisza Párt hazudott Lázár Jánosról
Az Index megszerezte a dokumentumokat.

A Tisza Párt házi közvélemény-kutatója nagyon erős repülős hasonlattal ábrázolta Magyar Péterék politikáját
Róna Dániel azt is elárulta, hogy 2022-ben fontos közvélemény-kutatásokat titkoltak el a választás előtt.
Külföldi híreink

Megkezdődött a Münchenben gázoló migráns pere, most felelni fog a tettéért
Iszlamista indíttatásból gyilkolt.

Venezuela hatalmas változások előtt állhat
Az amerikai tisztviselő történelminek nevezte a találkozót.

Migráns erőszakolt Olaszországban, hiába gyerek az áldozat, felháborítóan enyhe ítélet született
Az ítélet arányosságát politikusok és jogvédők is kétségbe vonják.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter úgy beégette magát, hogy egy hétig veszekszik majd magával a tükörben

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Hátulról felborították a bírót, mégis elmaradt a büntetés + videó
Női versenyzőink tökéletes mérleggel zárták az Eb első napját.

A magyar kapitánynak behúztak egyet, már a rangadók előtt is szenvedtünk
A hollandok a vártnál nagyobb kihívás elé állították a magyar válogatottat az Eb-n.

Elszabadult az influenzajárvány, egyre több a beteg
Lassabban terjed viszont a koronavírus.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
