Megtörtént a jövő alapkőletétele
Érteni, látni kell, hogy az Orbán Viktor által meghirdetett hétpontos családvédelmi csomagban foglaltak csak opciók, amelyekkel élünk vagy nem élünk.
Érteni, látni kell, hogy az Orbán Viktor által meghirdetett hétpontos családvédelmi csomagban foglaltak csak opciók, amelyekkel élünk vagy nem élünk.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik kutatócsoportja által végzett felmérés szerint a többség, ha rajta múlna, még a hálapénz utólagos elfogadását is büntetné, ugyanakkor azt csak kevesen tudják, hogy a hálapénz műtét előtti elfogadása ma már bűncsele
A társadalombiztosítás évente mintegy 500 milliárd forintot fordít a ritka betegségekben szenvedők gyógyszerellátására – mondta Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár.

Modern civilizáció nem létezik innovatív és felelősen gondolkodó mérnökök nélkül – hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter.
Ismét utcára vonultak a franciák. Ezúttal nem a sárgamellényesek tüntettek, hanem az országon belül fokozódó, zsidóellenes incidensek miatt demonstráltak. Gyapay Gábor, egyetemi tanár az ECHO TV Napi aktuális című műsorában úgy fogalmazott: az elmúlt év s
Pontosan így lakoltatták ki, internálták, zárták táborba, vitték Szibériába vagy Recskre vagy a Hortobágyra a nagyszüleinket, csak akkor nem a migránsokat rakták a házaikba, hanem a párttitkárt.

Még egy hét sem telt azóta, hogy Orbán Viktor bejelentette a családokat segítő legújabb intézkedéscsomagot, máris rengeteg véleménynyilvánítás látott napvilágot.

Több mint százezer csecsemő hal meg évente háborúk miatt – hívta fel a figyelmet a Save the Children nemzetközi segélyszervezet a müncheni biztonsági konferencia alkalmából közzétett pénteki jelentésében.
A hétpontos családvédelmi akcióterv költségei megtérülnek, mert a pénz visszaáramlik a gazdaságba — mondták lapunknak a megkérdezett szakértők.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Több járatot is le kellett állítani.

Uniós testület hozta meg a döntést.

Meddig lesz szükség a Tisza-vezérre, aki politikai alárendeltje, kiszolgáltatottja Brüsszelnek, és ha nem fogadja gazdái telefonhívását, ismét iratnak egy remek cikket Bajnairól?

Még az ellenzéki felmérések szerint is a Fidesz nyeri a választást.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

Iszlamista indíttatásból gyilkolt.

Az amerikai tisztviselő történelminek nevezte a találkozót.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.

Az Index megszerezte a dokumentumokat.

Női versenyzőink tökéletes mérleggel zárták az Eb első napját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.