Halálra gázolt a vonat egy nőt Tatabányánál
Késésekre kell számítani.
Késésekre kell számítani.
A miniszterelnök lerótta kegyeletét Tatabánya egykori polgármestere előtt.
A politikus 44 éves volt.
Hiába mentették ki őket a tűzoltók a tizenhat négyzetméteres épületből, már nem tudták megmenteni az életüket.
Több mint harminc lakást kellett kiüríteni, félszáz embert kellett elhelyezni, amíg átvizsgálták az épületet.
Olyan maradványok kerültek napvilágra, amelyek több évszázaddal ezelőtti épületek alapjai, valamint hajdanvolt sírok is lehettek.
Nagyobb mennyiségű szexuálisteljesítmény-fokozót is lefoglaltak a rendőrök a férfi autójából.
A képviselők a kiadásokat csökkentenék az intézkedéssel.
Ha jogerős lesz az ítélet, 57 millió forint kártérítést kell kifizetni a törvénytelen felmondások miatt.
Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás egy román sofőr ellen, aki hat migránst szállított.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A világhírű politológus szerint a NATO terjeszkedése vezetett az orosz invázióhoz.
A globalizáció korában a nemzeti jobboldal rákényszerül, hogy idegenben, globális válogatottal, köztük Soros György szoldateszkájával vívja meg ki-ki meccseit.
Az Európai Bizottság is bőkezű volt.
A legnagyobb amerikai étteremláncok is belefutnak néha a késbe.
Lassan itt a monori találkozó negyvenedik évfordulója. És rengeteg a tanulság.
A Real Madridnak és a Liverpoolnak sem sikerült az, amiben ma este minden semleges futballszurkoló reménykedik.
A RÉGI JOBB VOLT – A férfiak szülhetnek, a legerősebb politikai párt viszont nem juthat semmilyen hatalomhoz.
A RÉGI JOBB VOLT – A férfiak szülhetnek, a legerősebb politikai párt viszont nem juthat semmilyen hatalomhoz.
Lassan itt a monori találkozó negyvenedik évfordulója. És rengeteg a tanulság.
A legnagyobb amerikai étteremláncok is belefutnak néha a késbe.
A Real Madridnak és a Liverpoolnak sem sikerült az, amiben ma este minden semleges futballszurkoló reménykedik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.