Egy zseniális köret, és nemcsak az
Vezetőváltás jön augusztusban a FrieslandCampia Zrt. élén.
Több gazda attól tart, hogy az intézkedés a tej árának további csökkenéséhez vezet a termelői oldalon.
Eltűnt.
Közösen segítenek a családoknak – írják.
A trappista sajt ára a duplájára nőtt, de a túró, a tejföl és a kefír is sokkal drágább, mint egy éve.
Szabályozzák a felhasználható összetevőket, a saját alakját és méretét is.
A jellegzetes gabona- és tejtermékmolekulák felfedezése a kerámiákon a korai neolitikus időszakra nyúlik vissza Nagy-Britanniában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Budai Gyula szerint Majkát is felelősség terheli, amiért halálosan megfenyegették Orbán Viktort.
A PVV elnöke szerint Hollandia csak akkor menekülhet meg, ha azonnali menedékkérési stopot vezetnek be.
Rendkívüli leletek a híres római romvárosból.
Szeptember elsejétől magasabb fizetésre számíthatnak a területi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők.
A PVV elnöke szerint Hollandia csak akkor menekülhet meg, ha azonnali menedékkérési stopot vezetnek be.
Rendkívüli leletek a híres római romvárosból.
Szeptember elsejétől magasabb fizetésre számíthatnak a területi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.