A Telex főszerkesztőjének távozását követeli a Magyar Nemzeti Médiaszövetség
Mint írták, világossá vált, hogy Dull Szabolcs hazudott az Erdélyben elégetett állítólagos levélszavazatokról szóló cikkről.
Mint írták, világossá vált, hogy Dull Szabolcs hazudott az Erdélyben elégetett állítólagos levélszavazatokról szóló cikkről.
Érdekes egybeesés, hogy 14 évvel ezelőtt is ugyanazon a településen találták meg félig elégetett szavazólapokat, ahol most.
Ez a magyarázat aligha győzte meg az ügyet kivizsgáló Választási Médiafigyelő Delegációt.
Kampányüzemmódra kapcsolt a HVG és a Telex, és már attól sem riadnak vissza, hogy külföldi politikusok Magyarországgal kapcsolatos szavait hamisítsák meg.
Innen már nincsen sok hátra. Ennek az útnak egy szépen ápolt parkban van a vége, ahol elegáns kastély áll, viszont rács van az összes ablakon. Ott ül Márki-Zay, a Bástya elvtárs, a társalgóban, együtt a többi ápolttal.
A baloldal miniszterelnök-jelöltje legutóbb a Telexnek adott videóinterjúban villantotta meg a belső énjét, és azt mondta, amit valójában gondol.
A Telexnek reagált a Jobbik alelnöke, aki azt állítja, hogy sosem volt náci vagy antiszemita.
A Kontra összegyűjtötte, milyen külföldi állami szervek és alapítványok pénzelik az egyes baloldali médiumokat.
Az ember nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen, amikor egy társaság eljátssza egy az egyben az „Index – nincs másik – van másik – Telex” színjátékot.
Kelemen Hunor szerint aTransindex megszűnésével kapcsolatos lépés elő volt készítve.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sehol Európában nincs olyan otthonteremtési hitel, ahol egyhavi albérleti díj összegéért saját lakáshoz juthatsz. Mutatjuk a részleteket!
Az Egyesült Államok vízumkorlátozást tartalmazó szankcióval sújtotta a Palesztin Hatóság és a Palesztin Felszabadítási Szervezet több tisztségviselőjét – közölte az amerikai külügyminisztérium csütörtökön.
A pankrátorlegenda ingatlanából legalábbis semmi nem jut neki.
Videón rögzítették durva balesetet, sokan megsérültek.
Elvesztette menet közben két utolsó, utasokkal teli vagonját a Nagyváradról Konstancára tartó régióközi éjszakai vonat.
Egygólos előnnyel utazott Szlovéniába a Magyar Kupa-győztese a Konferencialigában.
A magyar bajnokság ezüstérmese hazai pályán érdemi támadójáték nélkül esett ki a Konferencialigából.
Elvesztette menet közben két utolsó, utasokkal teli vagonját a Nagyváradról Konstancára tartó régióközi éjszakai vonat.
Egygólos előnnyel utazott Szlovéniába a Magyar Kupa-győztese a Konferencialigában.
A magyar bajnokság ezüstérmese hazai pályán érdemi támadójáték nélkül esett ki a Konferencialigából.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.