Temesvári sörtúra – második rész: 80’s pub, Manufactura és Viniloteca
Temesvár legjobb sörözőinek ismertetését folytassuk az 80’s nevű egységgel.
Temesvár legjobb sörözőinek ismertetését folytassuk az 80’s nevű egységgel.

Temesvár üde színfoltja a Csíki Beerhouse, a Csíkszentsimoni Sörmanufaktúra helyi egysége.

A koronavírus miatti kéthetes kötelező karantén után a migránsok rendszerint megszöknek a fogadóközpontokból, s igyekeznek átlépni a magyar–román határt.

Befejezte a koronavírus elleni oltás szintetizálását és megkezdené első, embereken végrehajtatott tesztjeit is a temesvári OncoGen Kutatóközpont – jelentette be Virgil Păunescu professzor.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett pályázat értelmében a magyarul tanuló gyerekek mindegyikét 22 400 forintos támogatás illeti meg, amelyet a szülők pályázat benyújtásával igényelhetnek.
Tőkés László már több ízben dekonstruálta saját forradalmársága mítoszát: egyszerűen azt tette, amit tennie kellett abban a helyzetben, legjobb tudása és lelkiismerete szerint.

1989-ben kiderült: még az is lehetséges, hogy a szabadságért románok és magyarok képesek összefogni – jelentette ki Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke Temesváron.

Magyarország készen áll arra, hogy szomszédaival, köztük Romániával, felépítsen egy új Közép-Európát – jelentette ki a miniszterelnök a temesvári forradalom kitörésének 30. évfordulója alkalmából rendezett gálaesten.

Az egykori temesvári lelkész köszönetét és elismerését fejezte ki azoknak, akik sikerrel vették fel a harcot 1989 decemberében „a gonosz erőivel”.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

Donald Tusk miniszterelnök-helyettesét kifütyülték a nemzeti ünnepen.

A miniszterelnök politikai igazgatója arról írt, hogy már kész forgatókönyv van Ukrajna uniós csatlakozásáról.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.