Piacok Temesvártól Nagybányáig
A „street food”, vagyis az utcai étkezés kétezertízes évekbeli reneszánsza jelentős lökés adott a piaci étkezésnek is.
A „street food”, vagyis az utcai étkezés kétezertízes évekbeli reneszánsza jelentős lökés adott a piaci étkezésnek is.

A magyar, a székely, a szász, a sváb és a román konyha mellett a Bánságban jól beazonosítható a török, a szerb, az örmény és a zsidó hatás is.

Egyedi hangulatú, otthonosságot sugárzó étterem, ahol szezonális, újragondolt fogásokat kínálnak.

Aki kíváncsi az erdélyi szórványoktatásra, annak érdemes ellátogatnia a temesvári Gerhardinumba.

Átmenetileg – jövő év márciusáig – az árak befagyasztásával, illetve kompenzálással könnyítenek a fogyasztók helyzetén.

A polgármester drámainak nevezte a helyzetet, szerinte külső beavatkozás nélkül a távhőszolgáltató rendszer nem bírja ki a telet.

A történelmi bemutató keretében temesvári hagyományőrző csoportok tagjai játsszák újra a hadvezér történetének főbb mozzanatait.

Magyarországon és Erdélyben egyaránt szóba került több ízben is a sajtó hasábjain a magyar „sörforradalom” exportja/importja.

Élvezetes dolog sört inni ételkíséret nélkül is, de az élmény komplexebb és magasabb rendű, ha ehetünk is valamit hozzá illőt.

Helyi sörfőzdék gyárvárosi és New England India Pale Ale stílusú bemutatóegységei: a Taproom, és a Bereta Taproom.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

A miniszterelnök politikai igazgatója arról írt, hogy már kész forgatókönyv van Ukrajna uniós csatlakozásáról.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.