A zsák alján

Aki kíváncsi az erdélyi szórványoktatásra, annak érdemes ellátogatnia a temesvári Gerhardinumba. A rendszerváltás óta nehéz próbákat kiálló bánsági római katolikus líceum szórványból származó gyerekeket tanít meg magyarra, és érettségi után magyar-keresztény identitással bocsátja őket útjukra.

Forrás: A szerző felvétele

A Gerhardinum Római Katolikus Teo­lógiai Líceum impozáns épületegyüttese Temesvár belvárosában, az Erzsébet királyné téren végvár látványát nyújtja. Tulajdonképpen az is, hiszen Erdély legdélibb magyar szórványkollégiuma, amelyik a Temesvári Római Kato­likus ­Egyházmegye – Arad, Temes, Krassó-Szörény és Mehedinți megye északi részéből – gyűjti össze a gyerekeket. A XX. század elején épült Piarista Főgimnáziumban az 1948-as államosítással a kommunista rezsim betiltotta az egyházi oktatást, amely a temesvári püspökség kezdeményezésére indulhatott újra 1992-ben. Azonban még hosszú évekig várni kellett, amíg a jogtalanul elorzott ingatlan visszakerülhetett az egyház tulajdonába. A katolikus püspökség a rendszerváltás után 16 évvel, 2006-ban foghatott hozzá a lelakott és tönkretett épület felújításához, amelynek során nyolcvan férőhelyes kollégiumot alakítottak ki. Az önerőből elkezdett munkálatok az elmúlt években kaptak nagyobb lendületet, amikor a magyar kormány jelentős pénzösszeggel támogatta az iskola teljes felújítását. A tanintézmény sikeresen pályázott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programban is.

Kocsik Zoltán József igazgatóval és Jakab Ilona igazgatóhelyettessel a tanórák után találkozunk, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni. Ebédidőben toppanok be, így vendégül látnak a közelmúltban szépen felújított iskolai menzán. A külső „köntösre” még várni kell, Erdélyben ugyanis nem könnyű feladat magyar kollégiumot karbantartani. A román állam erre keveset költ, a többségi román önkormányzatok a szükséges összegek töredékét nyújtják – egyházi tulajdonban levő iskolák esetében még kevesebbet. Marad az egyházak szűkös anyagi lehetősége és főleg a magyar állami támogatás, amely nélkül nehezen képzelhető el sikeres erdélyi magyar oktatás.

A temesvári görögkeleti székesegyház Romulusszal, Remusszal és az anyafarkassal. Újabb és újabb honfoglalók (Fotó: Europress/AFP/Marco Cristofori)

Miközben körbejárjuk a tágas épületet, megelevenedik rendszerváltás utáni története is.

A filozófiatanári végzettségű Jakab Ilonát 2009-ben bízta meg az egyházi vezetés az igazgatói teendők ellátásával. Sokan nem értették, miért kell a gyorsan szórványosodó Bánság központjába, Temesvárra még egy magyar középiskola a Bartók Béla Elméleti Líceum mellett. Az új igazgatónő irányítása alatt azonban ez hamar kiderült. Az iskola vezetősége, a tanári csapat elindult feltérképezni a hatalmas kiterjedésű szórványt, hogy felkutassák azokat a gyerekeket, akik bentlakásos rendszerben temesvári egyházi kollégiumban szeretnének tanulni. Közülük sokan elkallódtak volna, ha nem megy értük magyar pedagógus, ha nem beszélget el a szülőkkel, és nem győzi meg őket arról, hogy a Gerhardinum jó választás.   

Az erdélyi szórványvidékeken harminc éve folyik ádáz küzdelem a gyerekekért, hogy aki magyarul szeretne tanulni, az magyar osztályba iratkozhasson. A 2019 óta aligazgatói tisztséget betöltő Jakab Ilona szerint a választás lehetőségét a gyerekekre és a családra kell bízni:   

– Ha a román gyerekek sok iskola közül választhatnak, akkor a magyar gyerek számára is legyen természetes, hogy szórványban is álljon rendelkezésére a legalább két iskola közötti választás lehetősége.

Igazgatói munkájának tíz éve alatt Jakab Ilona megmentette iskoláját a megszűnéstől, és 2011-ben elindította az elemi oktatást, a következő évben megalakult az első óvodai csoport. Rövid idő alatt el kellett érni a háromszáz fős diáklétszámot, hogy a román törvények szerint megtarthassák a jogi személyiségű iskolabesorolást. A többéves fárasztó „gyerekvadászat” azonban ma már emlék. A Gerhardinumot különlegessé teszi, hogy Romániában egyedüli kétnyelvű, román és magyar osztályokat működtető katolikus iskola.

Ám a temesvári egyházmegye magyar gyülekezetei számára egyre nagyobb kihívás a magyar papok hiánya. Sokan abban reménykedtek, hogy a Gerhardinumban tanuló fiúk közül többen választják a papi hivatást, ez azonban csak részben valósult meg. Az iskola egykori végzőse és mai igazgatója, Kocsik Zoltán József Gyulafehérváron végezte el a teológiát, majd a pedagógusi munka mellett kötelezte el magát. A papi hivatás azonban ma már nem népszerű. Évfolyamonként jó esetben egy-egy diák tanul tovább Gyulafehérváron a papneveldében, jellemzően egyre kevesebb magyar fiatal. A gyulafehérvári teológiára Temesvárról is főleg román érettségizők mennek, akik az egyetemi évek alatt megtanulnak ugyan magyarul is, de ettől még nem lesznek magyar papok.

Jakab Ilona számára fájdalmas jelenség ez, hiszen látja, mivel jár, amikor a bánsági magyar falvakba román vagy bolgár anyanyelvű papok kerülnek:     

– Óteleken, egy színmagyar faluban most román plébános prédikál, mert nincs választási lehetőség. Visszaüt a butaság, amelyet a kilencvenes és a kétezres években elkövettünk: sokak szemében úgy vetődött fel, mintha a papi hivatás az utolsó dolog lenne, amire magyar fiatalnak gondolnia kell.

Az igazgató szerint egy dolog magyarul beszélni, és más dolog magyarul érezni:

– A pap személye felgyorsíthatja az asszimilációt. Ha nincs magyar öntudattal rendelkező lelkész, aki lassítja vagy kordában tartja a beolvadást, annak rövid távon is meglátszanak a következményei a magyar közösségek életében.

Az erdélyi szórványtelepülések gondjait növeli, hogy a római katolikus papi pályát választó, egyre kevesebb erdélyi magyar fiatal közül többen a magyarországi papképzésben kötnek ki, akik aztán nem térnek hazai szülőföldjükre szolgálni.

Az igazi kihívás ma a gyerekek anyanyelvi felzárkóztatása, amely elkezdődik az elemi osztályokban. Az aligazgató asszony ezt tömören így foglalja össze:

– A tanítónők számára régebben az volt a kihívás, hogy a magyar gyerekeket megtanítsák románul. Ma az a kihívás, hogyan tanítsák meg őket magyarul. Aki erdélyi tömbmagyar vidékről vagy az anyaországból nem éli meg a szórványlétet, elképzelni sem tudja, mit vállalnak pedagógusaink. Nehéz olyan módszert találni, amelyikkel hatékonnyá és sikeressé tehető ez az oktatás. Egy magyar tanítónő ugyanazért a fizetésért a bánsági szórványban kétszer annyit dolgozik, mint szatmári vagy székelyföldi társa.

A temesvári római katolikus Gerhardinum. „A pap személye felgyorsíthatja az asszimilációt.” Fotó: A szerző felvétele

Jakab Ilona Temesváron született, a bánsági városban nőtt fel, és több évtizede itt tanít, így megvan a kellő tapasztalata, hogy kijelentse: ha Erdélyben meg akarjuk őrizni magyar identitásunkat, akkor tanítsuk meg gyerekeinket jól románul a családban és a közösségben egyaránt. Azért tartja ezt fontosnak, mert a románul is jól beszélő magyar fiatal számára nem lesz kínos, hogy ő magyar, hanem büszkén vállalja magyarságát a román társadalomban is. Ennek ellenpéldájával számtalanszor találkozott pedagógusi pályája során:

– Temesváron megfigyelhettük, hogy azok a magyar szülők, akik környékbeli magyar falvakból vagy éppen a Székelyföldről jöttek munkát vállalni, és a rossz románnyelv-tudásuk miatt sokat szenvedtek, a hetvenes-nyolcvanas években gyerekeiket inkább román iskolába íratták, hogy őket legalább ne érje hasonló megaláztatás. Ez történik ma is. Az első nemzedékben még elmegy, de a második generáció már aligha fog magyarul beszélni.

Találkozónk végére eljutunk a jövőtervezéshez is, amely szórványban kényes téma. A rendszerváltás utáni népszámlálási adatok fényében a Bánságban apad leginkább a magyarság lélekszáma. Az igazgató a bánsági magyar falvak gyors elöregedésében látja a nagyobb gondokat, de aggasztó a nagyvárosi szórvány helyzete is, amelyet az RMDSZ, az egyházak és a két temesvári magyar iskola igyekszik feltérképezni. Sok olyan magyar ember él Temesváron, akikről nem lehet tudni szinte semmit, mert nem keresik a magyar közösséget.

– Nehezen jöttek össze az osztályok 2009-ben és 2010-ben. Akkor azt mondtam, tíz éven belül nagy problémáink lesznek az iskola fenntartásával. Lám, élünk, és sikerül minden osztályt elindítanunk. A Jóisten nagy titka a sorsunk, a jövőnk! Az őbelé vetett remény visz előre. Sokszor voltunk már kilátástalannak tűnő helyzetekben, amikor „a zsák alján kotorásztunk”, mert nem találtunk elegendő gyereket egy-egy osztály elindításához, és csodával határos módon mégis előbukkantak a diákok – magyarázza Jakab Ilona. A Gerhardinum tanári közössége ebben az isteni csodában bízik továbbra is.

A temesvári – és tágabb értelemben a bánsági – magyar szórvány kulturális és egyházi megerősítésére született az 1989-es rendszerváltás szikrájaként számon tartott Tőkés László egykori temesvári református lelkipásztortól az Új Ezredév Református Központ ötlete. Makovecz Imre terveinek kivitelezése az első Orbán-kormány idején, 2000-ben kezdődött el, majd többévnyi vegetálás után, szintén magyar kormánytámogatással 2016-ban és 2017-ben vett nagy lendületet a munkálatok folytatása. A hét épületegyüttesből mára hat készült el – a két tornyon az utolsó simításokat végzik –, a konferenciaterem építésével és alagsorában a magyar étterem befejezésével 2022-ben szeretnék felavatni a teljes központot.

A Temesvár Gyárváros negyedében található magyar központ lelkipásztora, Gazda István szembenéz a bánsági magyarság számbeli apadásával is. Amikor jó két évtizeddel ezelőtt Temesvárra jött szolgálni, szembesülnie kellett a helyi magyarság számára „dzsungel” nagyváros negatív hatásaival, ahol rengeteg a „rejtőzködő” magyar. Azóta bebizonyosodott, hogy a zömé­ben vegyes házasságban, román családokban élő magyarokat nehéz megszólítani, ha maguktól nem keresik a magyar közösségi intézményeket.

– Akiket az elmúlt két évtizedben eltemettem, legalább egyharmadukkal nem találkoztam, nem tartoztak a gyülekezetünkhöz. A hozzátartozók szerint viszont reformátusnak tartották magukat. A gyerekek vagy a házastárs kerestek meg, hogy én temessem el az elhunytat – mutatja be a lesújtó helyzetképet a lelkipásztor.

Gazda szerint a temesvári és a bánsági szórványmagyarság fogyatkozása ellenére tetten érhető az erős élni akarás, amit a két magyar iskola, a számos civil szervezet és az egyházak tevékenysége igazol. Még mindig van jelentős réteg, amelynek tagjai magyarként terveznek Temesváron és a néhány Temes megyei faluban, kisvárosban, ahol magyar közösségek élnek. Ugyanakkor a Temesváron kívüli magyar hátország is folyamatosan csökken. Gazda István Újmosnica példáját hozza fel, ahol szintén református lelkészként a felesége szolgál. Az 1970-es években a faluban csak a milicista és a juhász volt román, ma a lakosság kisebb része magyar. Ugyanez érvényes a Bánság romániai részének legjelentősebb magyar protestáns községére, Vágvárra is, ahová a Kárpátokon túli, olténiai megyékből költöznek be az „új honfoglalók”. A magyar közösségek számbeli apadása miatt egyre kevesebb az utánpótlás a két magyar iskola számára is.

Gazda István mégis bizakodó. A Temesvár épí­té­szeti ékességének számító magyar központjuk a bánsági szórványmagyarság kulturális központjává válhat, ahova szívesen betérnek a távolabbi vidékek magyar lakói is. Ami újabb jele a konok magyar élni akarásának.