Kifosztották a templomi perselyt a ragasztós tolvajok
Rendszeresen visszajártak zsákmányért.
Rendszeresen visszajártak zsákmányért.

A fegyveres azt állította, hogy Isten bátorította arra, ölje meg a helyi lelkészt.

Idén márciusban folytatódott Visegrád történetének legnagyobb szabású kutatása.

A lelki és szellemi szétszóródás időszakában gyökeret kell verni közösségeinkben, és meg kell szilárdítani azokat – erről beszélt Sulyok Tamás köztársasági elnök Jákon.

Az esemény a hagyomány, család, kultúra hármasára épül.

Több sérültje is van az újabb megdöbbentő késes támadásnak Ausztráliában. A merénylő most egy papra támadt rá istentisztelet közben.

A restauráció során a szakemberek különleges leleteket is találtak.

A döntés nem jogerős.

Mindent bevallott.

Augusztusban szentelhetik fel azt a templomot, amely az erdélyi bözödújfalui tó partján állít emléket a kommunista diktatúrában vízzel elárasztott falunak, az onnan menekülni kényszerülőknek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Bejön a kéményen, és viszi a tévét, kocsit, házat.

A fiatalok jelentős állami támogatásokhoz jutnak.

Folytatódik a háborúellenes nagygyűlés-sorozat.

Magyar Péter hiába magyarázkodik, a tiszás baloldali megszorító csomag egyik jegyzője egyértelműen fogalmaz.

Utcára vonultak a tiltakozó diákok pénteken.

Kilövési engedélyről és selyemzsinórról beszélnek a világsajtóban.

Rusztem Umerov árult el részleteket.

A Liverpool magyar futballistája szerint a nehéz idők erősebbé teszik.

Lapunk publicistájának mai blogbejegyzése.

Régi idők ünnepe új köntösben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.