A harmónium reneszánszát éljük
Koncertritkaságok és hangszerkiállítás a belvárosi főplébánia-templomban.
Koncertritkaságok és hangszerkiállítás a belvárosi főplébánia-templomban.
A nürnbergi Szent Egyed-templomban férfipornográfia tekinthető meg, a képek pedig Jézus Krisztus arcképe köré vannak rendezve.
Elszabadultka az indulatok a kommentszekcióban.
A ház 1770 és 1775 között épült.
Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet.
A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében a hitről és a küzdelem fontosságáról beszélt.
A világ összmagyarságának legjelentősebb keresztény búcsújának idei mottója: Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél!
Egymástól függetlenül gondolt arra két jászapáti lakos is, hogy kifosszon egy templomot.
A kereszténység volt az az igazodási pont, amely megőrizte hazánkat a történelem útvesztőiben – mondta Novák Katalin köztársasági elnök Nyíregyházán.
Hasba szúrta templomi társát a támadó, azóta is őrizetben van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ukrajna szerint kapacitáshiány akadályozza a folyamatot.
A szerb szakember számára nem lesz ismeretlen a klub.
Októberig számos rendezvényre várják a látogatókat.
A tárcavezető a Financial Times című gazdasági lap Energy Transition Summit konferenciáján kifejtette, hogy a magyar kormány számára az energiaellátás nem politikai vagy ideológiai, hanem kizárólag fizikai kérdés, amelyet a földrajz és az infrastruktúra határoz meg.
Provokálják az embereket.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője Strasbourgban beszélt erről.
Ez a felelőtlen üzlet vitte csődbe a fővárost – mutatott rá Szentkirályi Alexandra.
Provokálják az embereket.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője Strasbourgban beszélt erről.
Ez a felelőtlen üzlet vitte csődbe a fővárost – mutatott rá Szentkirályi Alexandra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.