Korcsolyapályává alakították a templomot + videó
A szervezők büszkék arra, hogy a tér továbbra is a gyülekezés és a társasági élet helyszíne, csak egy kicsit más szellemben.
A szervezők büszkék arra, hogy a tér továbbra is a gyülekezés és a társasági élet helyszíne, csak egy kicsit más szellemben.

Nem vagyunk egyedül, mert aki hisz, annak örök társa az Úr.

A muszlim migránsok nem hajlandók elfogadni a keresztény hagyományokat.

A templomhajó gerincének magasságáig bontották vissza a tornyot.

Kitoloncolásra váró migránsok barikádozták el magukat.

Böszörményi Zoltán írása Lezsák Sándor Szellemfalu című kötetéről.

Porig rombolták hetven éve az eredeti épületet.

Grekofski Nathalie belga származású építésszel, Makovecz Imre egykori kollégájával egyebek közt a legendás mesterről és az építészet közösségteremtő erejéről beszélgettünk.

Az Új Ezredév Református Központot még a legendás építész tervezte.

Az államtitkár örömének adott hangot a szentmisén részt vevő gyerekek magas száma miatt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kézhez szoktatott kölyök tigris elhelyezése különös kihívás.

Lapunk minden fontos mozzanatról beszámol.

A miniszterelnök az elmúlt években minden fontos, sorsdöntő kérdésben helyes álláspontot képviselt.

Bejön a kéményen, és viszi a tévét, kocsit, házat.

A kutya rátámadt a toborzóra, hogy mentse gazdáját.

A védőburok elvesztette elsődleges biztonsági funkcióját.

Több halálos áldozatról számoltak be.

Nagy hírrel jelentkezett a magyar rekordbajnok, régóta vártak erre a szurkolók.

Idén is tíz kategóriában vehették át az elismerést.

A két évvel ezelőtti szint azonban még messze van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.