Lopni mentek a templomba, bejelentést tett a plébános
Egymástól függetlenül gondolt arra két jászapáti lakos is, hogy kifosszon egy templomot.
Egymástól függetlenül gondolt arra két jászapáti lakos is, hogy kifosszon egy templomot.

A kereszténység volt az az igazodási pont, amely megőrizte hazánkat a történelem útvesztőiben – mondta Novák Katalin köztársasági elnök Nyíregyházán.

Hasba szúrta templomi társát a támadó, azóta is őrizetben van.

A hívők közössége Krisztus győzedelmes feltámadását, a halál legyőzését ünnepli.

A katolikus egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a felnőtt hívektől.

Bóklászgatunk, bóklászgatunk?

Nem imádkozni ment a templomba a férfi, akit a bűncselekmény elkövetése óta keresnek.

Soltész Miklós szerint erősítik a közösségeinket, a településeket, a nemzetet és a nemzetek közötti összefogást.

A patriotizmus megejtő példája e kötet kiadása.

Talán ez ma a legnehezebb: a rengeteg zaj, a modern világ impulzuskavalkádja, a sátán megannyi kísértése, a saját egónk önigazolásai közepette meghallani Isten szavát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Felhívják a figyelmet a közelgő voksolás fontosságára.

A kecskeméti DPK-gyűlésen Csiszár Jenő beszélgetett a kormányfővel, ,Orbán Viktor a nézők kérdéseire is válaszolt és a béke megtartásáról is beszélt.

A kézhez szoktatott kölyök tigris elhelyezése különös kihívás.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az európai helyzetet elemezve sorsdöntő választásnak nevezte a közelgő országgyűlési választásokat.

Lett volna lehetőség a férfi Ukrajnából való kimenekítésére.

Kijev szerint Moszkva szembement a béketörekvésekkel.

A kutya rátámadt a toborzóra, hogy mentse gazdáját.

Adóemelés, megszorítás, elvonás - ez a baloldali terv.

Nagy hírrel jelentkezett a magyar rekordbajnok, régóta vártak erre a szurkolók.

Idén is tíz kategóriában vehették át az elismerést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.