Franciaország készültségben várja az ünnepeket
Különösen a templomok és a bevásárlóközpontok területeit figyelik majd kiemelten.
Különösen a templomok és a bevásárlóközpontok területeit figyelik majd kiemelten.

Ma a Kálváriára nem emlékeztet még egy emléktábla sem Nagyváradon, de a lelkekben még ott él a templom képe.

A férfi mindent kipakolt a templomból, amit mozdítani tudott, a székeket, énekeskönyveket, a feszületet a templom faláról.

A Ferenc pápától kapott ranggal Andocs mások mellett az egri, a budapesti Szent István- és az esztergomi bazilika mellé sorakozott fel.

Különleges értékeket rejt a sztánai református templom.

Nincs másik épülettípus, amelyik oly tökéletesen kifejezné a keresztény világ egységét és harmóniáját, mint a templom.

„Jézussal közösen szeretnék olvasni vallomásokat a szerelemről” – közölte a Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnöke.

A Westerkerk nevű templomot a KRO-NCRV holland műsorszolgáltató világította ki.

Mindez azután történt, hogy a meghívott előadó kritizálta, hogy a gyerekeknek pubertás blokkolókat és hormonterápiás készítményeket adnak.

Szaporodnak a jól szituált uniformizált semmilyenek, akik kíváncsiságdiétán és örömböjtkúrán élnek. Engedni nekik: a téboly előszobája.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Felhívják a figyelmet a közelgő voksolás fontosságára.

A kecskeméti DPK-gyűlésen Csiszár Jenő beszélgetett a kormányfővel, ,Orbán Viktor a nézők kérdéseire is válaszolt és a béke megtartásáról is beszélt.

A kézhez szoktatott kölyök tigris elhelyezése különös kihívás.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az európai helyzetet elemezve sorsdöntő választásnak nevezte a közelgő országgyűlési választásokat.

Lett volna lehetőség a férfi Ukrajnából való kimenekítésére.

Kijev szerint Moszkva szembement a béketörekvésekkel.

A kutya rátámadt a toborzóra, hogy mentse gazdáját.

Adóemelés, megszorítás, elvonás - ez a baloldali terv.

Nagy hírrel jelentkezett a magyar rekordbajnok, régóta vártak erre a szurkolók.

Idén is tíz kategóriában vehették át az elismerést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.