Megtalálták a Német-Római Birodalom alapítójának impozáns templomát
A most felfedezett, háromhajós templom körülbelül harminc méter hosszú és kereszt alakú volt.
A most felfedezett, háromhajós templom körülbelül harminc méter hosszú és kereszt alakú volt.

A csak kevesek által ismert gercsepusztai Boldogasszony-templom visszakaphatja középkori védőfalát is.

A halál feletti győzelem jelképe és az Antikrisztus megtestesítője néz egymással farkasszemet ebben az erdélyi faluban. Helyszíni riport Tacsról.

A leomlott tornyú templomból áthelyezik az egykori evangélikus templomba a felújítás után, a Rómer Flóris-terv részeként.

A kettős mérce vádjának elkerülése végett ildomos lenne a keresztény templomok rongálását is elítélni.

Nyárra vírus mentessé akarják tenni az olasz szigeteket; verekedés tört ki egy menekülttáborban Tenerifén. A kórházba látogatók megtámadják az ott dolgozókat Belgiumban; egy bevándorló hátterű férfi szándékosan gyújtogatott.

Letartóztattak öt szélsőséges muszlim nőt Béziers-ben, mert fel akartak robbantani egy katolikus templomot.
Hétfő este vandál keresztényellenes támadás célpontjává vált a gödöllői görögkatolikus templom.

A helyi illetékesek szerint a görög főváros „egyik legnehezebb és legfontosabb felújítási munkája” kezdődik el.

Brüsszelben a hatóságok továbbra is tétlenül nézik a kiutasítottak törvénytelen akcióit.




Frappáns választ adott a kormányfő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A MÁV további lépéseket tesz munkatársai biztonságáért.

A politikus név szerint elárulta, kire gondol.

Búcsúlevelet írt, majd elhagyta pusztavámi otthonát.

Orbán Viktor elmondta véleményét a Tisza Párt megszorítócsomagjáról.

A fő cél, hogy az izraelieket és a palesztinokat a saját területeiken tartsa.

Az FPÖ gyorsan erősödik.

Lett volna lehetőség a férfi Ukrajnából való kimenekítésére.

Amilyen kormányunk lesz 2026-ban, annak a kormánynak kell majd megküzdenie Magyarországért, és kimenteni az országot a közeledő háborús veszélyből.

A remek hangulatú mérkőzés után egyre komolyabb gondban a tavalyi újonc.

A kormány nemet mond mindkettőre – fogalmazott a kommunikációs igazgató.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.