Írásainak balladaszerű, nyelvteremtő ereje van. Tiszta, pallérozott magyar nyelven szól hozzánk.
…az én nyelvtanárom a magyar Biblia, Arany János és Tamási Áron
– vallja az író egyik szereplőjével, István atyával. Színházi jeleneteiben, népszínművében a történelemi visszatekintés, a magyarságot ért tragédiák paradigmaszerűek. „A tatárok is győzni akartak.” „A törökök is.” „A Habsburgok is.” „A németek is.” „Győzni akartak a szovjetek is.” „Győzni akarnak most a maguk fajta nyugatiak is.” „Ez a mi szabadságharcunk. Honvédő háborúnk.” „Folyamatos Trianon. 110 esztendős Trianon” – adják egymásnak a szót a Szellemfalu szereplői.
Majd ugyanitt Péter, az asztalos és villanyszerelő külföldi vásárlók ostromolta falujáról, a jövőt fürkészve azt mondja: „Készül a település története is. Árpádkorabeli. Ez a kicsi falu egykor nagy templomot épített. Akkora lett a népesség, hogy kinőtte a templomot. A tatárok fölégették, a török meg a templomot hordta szét. Háromszor épült újjá a vár, míg végül a Habsburgok fölrobbantották.” Péter feleségével, Anikóval külföldön próbált új életet kezdeni, de mindketten visszatértek a faluba.
Tapasztalataikról így vall:
Anikót is féltettem. Az utcán kerülgették, füttyögtek, sokszor volt az utcán zavargás, autókat gyújtogattak, kirakatokat törtek be. Egyszer a rendőrök minket is bevittek, mert véletlenül arra mentünk, megláttuk a rohamrendőröket, kezdtünk futni, a rendőrök utánunk, mivel nem volt nálunk se kábítószer, se röplap, egy idő után elengedtek… Spóroltunk, s ahogy összegyűlt egy komolyabb összeg, hazajöttünk, itthon is egyre több a támogatás… Két éve járunk ide, eleinte feltérképeztük az országot, ezt a helyet találtuk. Itt akarunk megtelepedni.
