Magyar Péter a szerinte agyhalott EP-képviselőiről: „Jó szakemberek, önökért fognak dolgozni”
Habár Magyar alkalmatlannak tartja őket, de legalább „van közöttük programozó matematikus, kutató fizikus, sebész orvos, biogazdálkodó” is.
Habár Magyar alkalmatlannak tartja őket, de legalább „van közöttük programozó matematikus, kutató fizikus, sebész orvos, biogazdálkodó” is.

A Tisza Párt elnöke nem az, akinek mutatja magát.

A hangfelvételekből a lap szerint az derül ki , hogy a Tisza Párt elnöke hideg, rosszindulatú, sőt cinikus.

A Tisza Párt elnöke Bolgár Györgynek áprilisban még áradozott jelöltjei alkalmasságáról, a színfalak mögött viszont – trágár közbevetésekkel – teljesen alkalmatlannak nevezte őket.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ahelyett, hogy válaszolt volna az M1 riporterének kérdésére, jogerős elmarasztaló ítélettel fenyegette meg Császár Attilát.

A hét elején látott napvilágot a felvétel.

Bizonyos belső körök szerint a pártban káosz van, félni lehet a választók elbizonytalanodásától, miközben válogatott módon becsmérlik Vogel Evelint.

„Nagyot ment a Tisza Párt elnöke a héten, inkább felezzük meg!” – írta a Fidesz frakcióvezetője.

Az elmúlt napok is bizonyították, mit is jelent a baloldali pártvezérnek a szeretet.

A Magyar Nemzet a baloldali pártvezér sértő mondatai miatt megkereste a Tisza Pártot és Weisz Viktort is, akit név szerint szólt le Magyar Péter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyarország migránsmentes ország marad – hangsúlyozta a politikus.

Teljessé vált a német–magyar együttélést bemutató emlékmű.

A kormány számára az emberek megsegítése nem kampánykérdés, hanem alapvető állami feladat.

A magyar kormány kiáll az alacsony adókulcsok mellett.

Iráni elnök szerint egy Ali Hamenei elleni támadás totális háborút jelentene.

Bejelentették az egyezséget.

Csehországnak követnie kell a jó példákat, mint amilyen az Egyesült Államok, Magyarország vagy Lengyelország – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök.

Varga Barnabás és az AEK többi játékosa számára 400 ezer euró is a tét a Panathinaikosz elleni meccsen.

Érmet vehetett át versenyzőnk, aki lemaradt a döntőről. Közben Budapesten történt nagy baj.

Több ezer magányos embert ellenőriztek a hatóságok a fagy miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.