Kiderült, hogy ki lesz Müller Cecília utódja
Az országos tisztifőorvos hosszú és eredményes szakmai pályafutását követően május 31-én nyugdíjba vonul.
Az országos tisztifőorvos hosszú és eredményes szakmai pályafutását követően május 31-én nyugdíjba vonul.

A volt országos tiszti főorvos múlt pénteken szívinfarktust kapott, csütörtökre virradóra, álmában érte a halál.

Az országos tiszti főorvos úgy tájékoztatott: Magyarországon eddig 69 esetben azonosították a brit mutánst, és jelenleg is 35 gyanús esetet vizsgálnak.

A tiszti főorvos arra kér, hogy mindenki tartsa be az egyre szigorodó higiénés szabályokat!

A mintavételi helyek listája megtalálható a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján – mondta Müller Cecília.

Magyarországon a sikeres járványkezelésnek köszönhetően viszonylag kevés megbetegedés és haláleset volt.

Ki ne emlékezne Falus Ferenc obsitos tiszti főorvos, ellenzéki főpolgármester-jelölt 2014-es vizes vödrös fellépésére az önkormányzati választások kampányfinisében?
Az új koronavírusos járványt a kormány komolyan veszi, a védekezésre a költségkeret biztosított, az eddigi intézkedések nem igényeltek a meglevőnél nagyobb forrást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő a Mazsihisz Szeretetkórház átadásán vett részt, ahol kiemelte: az egyházi intézményekben nyújtott gondoskodás különösen közel áll hozzá. A videóban a rendezvény előtti pillanatok, kézfogások, közös fotó és Orbán Viktor áldáskérése is látható.

Nagyot fordult a világ a Tisza Párt elnökével.

A kormány szerint Karácsony Gergely hibásan állítja, hogy jogtalanul vonnák el a főváros forrásait. Szentkirályi Alexandra arra emlékeztetett: miközben a főváros fizetési kötelezettségét más önkormányzatok gond nélkül teljesítik, Budapest jelentős állami fejlesztésekből részesül.

A főpolgármesteri kampányban fontos szerepet játszó egyik buszt kivonták a forgalomból.

Az állami látogatás összes hivatalos eseménye pénteken lesz.

Véget kell vetni az átgondolatlan befogadókultúrának.

Felkészülnek az orosz tengeralattjárók ellen.

Hazai pályán Németország összekapta magát és visszatérhet a sportág elitjébe.

A Lublinban zajló rövid pályás Európa-bajnokságon Sárkány Zalán ezüstérmes lett.

Parov Stelar jövő szeptemberben a Budapest Parkban lép fel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.