Ha megszólal a csendes többség
Az összesen 720 EP-képviselő több mint felét az öt legnépesebb államban választják meg.
Az összesen 720 EP-képviselő több mint felét az öt legnépesebb államban választják meg.

A globalista multikulti kis híján mindentől megfosztott bennünket, ami eleddig meghatározó volt.

Az illegális migrációt ösztönző jogvédő szervezetek általános megítélése is negatív: tevékenységüket a válaszadók több mint fele (59 százalék) károsnak véli – derül ki a Századvég kutatásából.
A Liga által a tartomány élére jelölt Donatella Tesei egy hagyományosan baloldali, ötven éve „vörös fellegvárnak” tartott térségben szerzett jelentős többséget.

Még akkor sem szereznének többséget az ellenzéki pártok a Fővárosi Közgyűlésben, ha a billegőnek számító kerületek többségét megnyernék – nyilatkozta Deák Dániel vezető elemző.
Lehet-e, hogy csak egyetlenegyszer fordítva ülnek fel a lovukra, és a békés többséget védik meg az agresszív kisebbségtől. Érdekes és tanulságos terepgyakorlat lenne.
Egyfősre csökkent a 2017-es választások óta így is kisebbségben, az észak-írországi Demokratikus Unionista Párt (DUP) külső támogatásával kormányzó Konzervatív Párt és az alig több mint egy hete hivatalban lévő új miniszterelnök, Boris Johnson többsége a
Megtartotta felsőházi többséget Abe Sindzó japán miniszterelnök kormányzó Liberális Demokrata Pártja és koalíciós partnere a vasárnapi választáson, de kétharmados többségre nem sikerült szert tennie az NHK japán közszolgálati műsorszolgáltató által közölt



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politika nem játszótér, különösen nem ezekben a veszélyes, háborús időkben, üzente a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.

Manfred Weber kijelentései azt mutatják: az uniós elit aTisza Párttól várja az akadályok eltüntetését.

A Fidesz a biztos választás – hangsúlyozta a politikus.

Vannak olyan fővonalak, ahol ötven perccel nőtt a menetidő.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a Béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Az új díjtermékekből a tavalyi évben átlagosan már csaknem egymillió darab fogyott havonta.

PM Orban shared a post about the anti-war rally.

Vasárnap 20.30-kor rendezik a szerb–magyar rangadót a vízilabda Eb középdöntőjében
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.