Hozzánk például, ebbe a békés kis mellékutcába beköltözött az új család. A létszámuk fluktuál, a kemény mag a két gyerek és a szülők. Amikor a harci kutyájuk kiszökik, megtámadja az utca egyéb kutyáit, a gyerekek üvöltve rohangásznak és műanyag motoroznak, vagy összevesznek és bőgnek. Amikor apukának elfogy a türelme, orangutánszerű ordítással tesz rendet. Esténként beindul a zene, zeng a kerti hangszóróból Dzsoli meg a pampam. Szólni nem érdemes, mert akkor a kis barna asszonyka a kerítésen belülről azt üvölti, hogy meg akarják határozni, mit csinál a portáján.
Nos, már nem akarjuk. A közvetlen szomszéd teraszt épített egymillióért a ház túloldalára, mert nem tudott nyitott ablaknál beszélgetni. A szembe szomszéd megszerette a mulatós zenét, a másik meg csak legyint: lehetne rosszabb is. Egyszóval különfélék vagyunk, más az ingerküszöbünk, összefogásra semmi esély. A többség visszavonul, és azon mereng, hogy nem kellene-e kihívni a jogvédőket. Hátha azok szót értenek velük, és szép szóval, ahogy szokták, vagy ahogy képzelik, megmagyarázzák, ezúttal nekik, hogy az együttélésnek vannak szabályai. Vagyis lehet-e, hogy csak egyetlenegyszer fordítva ülnek fel a lovukra, és a békés többséget védik meg az agresszív kisebbségtől. Érdekes és tanulságos terepgyakorlat lenne.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!