A szomszéd faluban járt kenyérért. A kerékpárúton volt kénytelen menni, mert gyalogos és biciklista egy nyomtávra van szorítva. Piheg a felháborodástól. Az életem forgott kockán, mondja. Legalább rövid csengő vagy figyelmeztető szó lenne, de semmi, csak elsuhan. A „figyelj a gyalogosra” programnak valóban nincsenek rögzített szabályai. Az általános együttélés szabályai vonatkoznak rá, vagyis: vigyázz magadra és másokra. Gondolj arra, milyen, amikor te mész gyalog, és melletted suhan el egy embertárs. És akkor átfut a fejeden: mi lett volna, ha éppen irányt váltok? Ki esik nagyobbat?
Persze nem léteznek kerékpárosok úgy általában. Van a Mari néni, aki a faluban kerekezik, kiskapa a csomagtartón, megy a férjéhez a temetőbe, ő is tagja a kasztnak. Neki például van csengője, a Csepelen ez szériatartozék, meg tudja, hogy vigyáznia kell magára. Leszáll, körülnéz, nem csak úgy kitartja a karját, és kanyarodik, hogy uzsgyi.
De itt van Dezső és családja, hiszen a gyerekek is megkapták az ötvenezres minibiciklit, fejen bukósisak, remekül hajtanak, tökéletes egyensúlyérzék. Egyszóval Dezső suhan elöl, aztán a két gyerek, végül a vigyázó tekintetű mama, és eszükbe sem jut, hogy a strandsétányon szóljanak: jövünk. Csak úgy ugrálnak előlük a nyaralók. Ők is a kerékpáros kaszt, csak épp a Mari néni-féle van kihalóban. A legnagyobb baj, hogy a Kisdezsőket épp ebben a korban kellene megtanítani rá, hogy mi a biciklis udvariasság, vagyis inkább túlélési technika. Hiszen úgy van a sor, hogy gyalogos, biciklis, motoros, autós, repülős, űrhajós. Vagyis a közlekedési táplálkozási láncban a biciklis a második helyezett zsákmányállat.
Itt a nyár, a jó idő, mindenki kibújt a barlangjából, ahol télen csendben meghúzta magát, vagyis minimálisan zavarta az embertársait. Akkor legfeljebb azzal kellemetlenkedhetett, hogy szemetet és használt ruhát dugott a kályhájába, és ezzel rendkívül büdöset csinált, ami jogvédők szerint a szegénység szimbóluma. Szerintünk meg inkább a bunkóságé és ostobaságé. A jó időben viszont kinyílik a kellemetlenkedések tárháza. Gondoljunk csak a vasárnap ebéd utáni vagy kora reggeli fűnyírózókra, a hétvégi flexelőkre, a száradó ruhánk mellett lombot égető szomszédra vagy a mindennapos, éjszakába nyúló hejehujákra. De ugyanúgy gondolhatunk a szomszéd egész nap üvöltő gyerekeire, akiknek ezt a szokását a szülők és nagyszülők valamiféle gyermekszabadság-szimbólumnak tekintik és mosolyogva nézik.
